Connect with us

Érdekességek

Dalton leigazolásával romlottak a Bears Super Bowl esélyei

A Chicago Bears kezdő irányítót szerzett magának tegnap, azonban ez nemhogy növelte volna az esélyeiket a Super Bowlra, egyesen rontotta azokat. A William Hill amerikai irodájának oddsai alapján ugyanis Dalton érkezésével csökkentek a Bears esélyei a Super Bowl megnyerésére, egész konkrétan 40-szeres helyett már 50-szeres pénzt fizetnek, ha esetleg mégis összejönne a dolog.

Persze nem arról van szó, hogy ettől önmagában rosszabb lenne a Bears, de eddig úgy kalkuláltak a fogadóirodák, hogy a Bears szerez magának valami kompetensebb irányítót, akár Russell Wilsont egy csere keretében, akár a draftról, akár valahogy máshogy valaki mást. Most viszont kiderült, hogy minden valószínűség szerint Dalton áll majd a center mögött Chicagóban, így biztosabban lehet jósolni a 2021-es szezonra.

Abból a szempontból is érdekes egyébként a Bears igazolása, hogy tavaly is megszerezhették volna Daltont nagyjából $3 millióért, de akkor inkább a drágább Folest választották, akiért ráadásul draft picket is fel kellett adni. Most mindketten ott lesznek majd a keretben, vélhetően Daltonnal a kezdőben.

A Bears egyébként nagyon agresszív ajánlato(ka)t tett állítólag a Seahawksnak Russell Wilsonért cserébe, de a seattle-iek visszadobták azokat, mondván jelenleg nem akarják elcserélni az irányítót.

9 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
9 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
vabu
vabu
2021-03-17 04:08

Még ennél is jobban? :)))

Fontos_Vidra
Fontos_Vidra
2021-03-17 04:11

komolyan mondom direkt csinálják, hogy végre kirúgják őket :DD

bjeela
bjeela
Reply to  Fontos_Vidra
2021-03-17 04:35

Ugyan kérem, ez a rendes ügymenet nálunk immár hatvanöt éve. Sehol sem vagytok, vaze!

bjeela
bjeela
2021-03-17 04:34

Kinemszarjale hová rangsorolnak minket! Sőt, így most legalább többet nyerek.

Mostmármindegy, dejakkorseleszek Vikingdrukker, akkor már inkább alszok még pár évet, mire csoda történik Csikágóban, közbe meg félálomban fikázok mindent és mindenkit.

https://www.youtube.com/watch?v=3ad_2eHF0tk

Balázs Molnár
Balázs Molnár
2021-03-17 06:24

Azért földön fekvő Bjeelaba nem illik belerúgni…. De hát nincs bennetek emberség 😄
Szegény pár napja Wilsonnal álmodott most meg kapott egy répát…

Zoard
Zoard
2021-03-17 06:46

lehet hogy Sikágóban gesztust tettek, megmentették Zimmer állását?
Aranyszívűek.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Zoard
2021-03-17 08:05

Miért a Packerst megcserélik a Houstonnal? :D

Zoard
Zoard
Reply to  Fetyke
2021-03-18 11:32

én se szeretem ha el kell magyarázni egy poént, de ezt most nem értem sajnos, pedig biztos jó :-)

reszelo.aladar
reszelo.aladar
2021-03-18 04:34

Tehát a nem létező esélyek tovább romlottak.

9
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x