Connect with us

Draft

Pro Day összefoglaló Part 1

A járvány miatt az idei Combine-nak búcsút inthettünk, így minden prospect megítélése sokkal nehezebb, mint a korábbi években. A Pro Dayeket azonban megtartják a csapatok és bár nem kell hatalmas dolgokat várni ezeken az eseményeken, azért pár 10 helyet segíthetnek (vagy épp ronthatnak) az értékükön a játékosok. Az első két körbe (esetleg napra) várt játékosokkal foglalkozunk és megnézzük, hogy épp felfele vagy lefele mozdulhattak-e el a boardokon.

Northwestern

Az iskola 2005 óta nem adott elsőkörös tehetséget, de most ketten is esélyesek erre.

Rashawn Slater (OT)egyenesen a top10-be csúszhat be, pedig a 2020-as évet kiülte a járvány miatt. Az atletikusságát (4.88-as 40 yard és 7.48-as 3 cone drill) és technikai felkészültségét eddig sem igazán érhette kritika, a legnagyobb félelem vele kapcsolatban a mérete, ereje és a karfesztávolsága volt. A 185 centiméterén és a 84 centis karhosszán nyilván nem tud változtatni, de azt meg tudta mutatni, hogy kisebb termetéhez képest is nagy erő van benne. 33 ismétlést nyomott fekvenyomásban és pluszba még egy szép nagy súlyba is beleguggolt párszor, amitől a teljes öltöző megőrült. A méretei továbbra is azt vetítik előre, hogy guardként lehetne igazán különleges a profik között, de az atletikussága és ereje miatt a tackle posztra is bőven megéri megkockáztatni.

 

Értéke: növekedett

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Csapattársa Greg Newsome (CB)megítélése már sokkal vegyesebb. Pár hónappal ezelőtt még egyértelműem második vagy harmadik körös cornernek tűnt, de azóta a videózások után már az első kör végébe emlegetik a három nagy corner után. A Pro Day ebben csak megerősített mindenkit, mert nem csak, hogy igazolta a méretével kapcsolatos várokozásokat (185 cm körüli magasság), de még a sebességét is megvillantotta 40 yardon. Az sose hátrány, ha egy corner jó fizikai adottságai mellé még gyors is. Newsome értékét növeli, hogy egy erősen sok zónát alkalmazó rendszerből érkezik, de emberezésben sem lesz vélhetően elveszve.

Értéke: növekedett

Clemson

Travis Lawrence előre hozta a workoutját a műtétje miatt, de így is volt látnivaló a Clemson Pro Dayén.

Travis Etienne (RB)például az első futó lehet a drafton, akit kiválasztanak és ezt főleg a sebességének köszönheti. Itt ugyan egy kicsit csalódást keltően szerepelt, mert 40 yardon nem fért be 4.40 alá, de ez annak tudható be, hogy a szezonban elméletileg még 94-95 kilósan játszott, most pedig már 98 kilogramm közelében mérték. Ez annak tudható be, hogy sokan a méreteit és a törékenységet hozták fel neki negatívumként, így elkezdett tömegelni. Véleményem szerint ez hiba volt, mert nem bírt ez akkora hangsúllyal, mint amennyi pluszt adott hozzá a robbanékonysága.

Értéke: stagnál

A két elkapótársa Amari Rodgers(WR) és Cornell Powell (WR)szintén jól szerepelt. A méreteiket illetően elégedettek lehetnek, mindketten nagyon jó formának örvendenek, a skill gyakorlatok során pedig magabiztosak voltak. Ennek az alacsonyabban jegyzett Powell örülhet, aki az iskolában kevesebb lehetőséget kapott, de most meg tudta mutatni magát, de Rodgers is tudott villantani a sokoldalúságából.

 

Értékük: növekedett

Rajtuk kivül még Jackson Carmant (OT)említhetjük meg, aki talán a második napon elkelhet. A hatalmas méretekkel megáldott tackle körülbelül azt hozta, amit várni lehetett tőle, nem túl dinamikus, inkább egy szikla a fal szélén.

Értéke: stagnál

Texas

Az esemény sztárja egyértelműen Joseph Ossai (EDGE) volt, aki a sok első kör végére várt pass rusher közül igyekszik kitűnni. Ez elég jól sikerült neki, mert már a 4.63-as 40 yardja sem nevezhető rossznak, de a 333 centiméteres távolugrásánál az egész tavalyi front7 classból mindössze 3 ember tudott jobbat felmutatni és ebben vannak elég atletikus linebackerek is. Alapvetően egy gyors játékos, akinek a pass rush repertoárja még nem túl széles, de lehet benne potenciál.

Értéke: növekedett

Sam Ehlinger (QB)aligha lesz első két napos irányítóválasztás, de a poszt okán mindenképpen érdemes vele is pár szót foglalkozni. A karmester elsősorban az interjúkon szerepelt jól, összeszedett volt és nem sikerült kibillenteni olyan kérdésekkel sem, amik a sokat kritizált karerejét firtatták. Ezen felül megmutatta, hogy tud center mögül is passzolni, mivel az egyetemen ilyet egyáltalán nem mutatott be. Összességében nem javított az értékén, de későbbi körös QB prospectnek fent lehet több csapat listáján is.

Értéke: stagnál

Samuel Cosmi (OT)teljesítményével kapcsolatban az atletikusságot lehet kiemelni általában, amire most a Pro Dayen csak újabb buzzt adott. 1.68-as 10 yardja matcheli Slaterét, de minden más agilis drillben jól mutatott. A feladatok során mindenben kiemelkedő volt, de a technikáját továbbra is kérdőjelek övezik. Várhatóan a második körben kelhet el a jelenlegi állapotok szerint.

 

Értéke: stagnál

Arkansas

Feleipe Franks (QB)még talán Ehlingernél is később kelhet el, így kevesebb figyelem kísérte az ő szereplését. Franks négy évet töltött a Floridán, ahonnan aztán sérülés és Kyle Trask miatt kénytelen volt transzferálni. Különösebb dolgokat nem mutatott, de elég tapasztalata van egy utolsó körös picket megérhet valahol.

North Dakota State

Mindenki Trey Lance-re (QB)volt kíváncsi, akiről talán mindenkinél kevesebb felvétel van, a top15-be várt prospectek közül mindenképpen. A fizikai paraméterekről tudtuk, hogy zseniálisak. Lance a legmagasabb irányítók egyike lesz az NFL-ben. Az egyetlen meglepetés, hogy termetéhez képest aránylag kis kezekkel rendelkezik, ami sok fumble-t vetíthet előre (valakinek beugrik egy másik North Dakota State QB esetleg?). Ezen kívül alapvetően azt kaptuk tőle, amit vártunk. Nagyon tetszetős kar, élmény nézni ahogy szállnak a mély labdái, elképesztő sebességgel repülnek ki a labdák a kezéből. Ellenben kicsit pontatlan és az időzítése sem volt megfelelő minden dobásnál. Az atletikussága továbbra is lenyűgöző, bár nem kellett fitogtatnia, de a mozgásán látszott, hogy olyan, amilyet mostanában nagyon keresnek a scoutok.

Értéke: stagnál

 

Rajta kívül még Dillion Radunz (OT)vett részt a gyakorlatokban, aki a Senior Bowlon kezdte el felfele tornászni az értékét. A Pro Dayen tőle is azt kaptuk, amit körülbelül várni lehetett. Egy aránylag atletikus tackle, akiben megfelelő erő is van, de semelyikben sem kiemelkedő.

Értéke: stagnál

 

Oklahoma

Creed Humphrey (C)szintén a Senior Bowlon növelte az értékét és nem teljesített rosszul pénteken sem. Megmutatta milyen agilis, így főleg olyan csapatok radarján lehet rajta, akik zónablokkolásban szeretnék kiaknázni a könnyed mozgáskultúráját. Egyesek már az első kör végére várják és centert látnak benne.

Értéke: növekedett

Ronnie Perkins (EDGE)pedig talán az eddigi Pro Dayek első igazi vesztese. A robbanékonyság és az atletikusság volt a legnagyobb kérdőjel vele, ezeket a hangokat pedig nem sikerült eloszlatnia a teljesítményével.  Majdnem minden teszten átlagos vagy átlag alatti számokat produkált a posztján. Igaz elvileg egy kisebb húzódást összeszedett az első 40 yardos próbálkozásánál, ami beárnyékolta a napját.

Értéke: csökkent

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!