Gio Bernard tavaly “debütáló” dús bajusza igazi médiaszenzációnak számított, legalábbis ami a Football Twittert illeti. A 2020-as szezon előtti fotózásra ugyanis alaposan megváltozott arcszőrzettel érkezett, így mikor az első fordulóban a tévés közvetítés során feltűnt az arcképe, a legtöbbeket ámulatba ejtett a bajsza.
A Bengals korábbi futója a napokban igazolt a Tampa Bay Buccaneershez, a tegnapi sajtótájékoztatóján pedig természetesen erről is megkérdezték az újságírók, habár mostanra már megszabadult a jellegzetes arcszőrzettől.
“A karanténban kezdődött, biztos mindenkinek volt valami furcsa dolga a karantén alatt tavaly. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de amikor én borotválkozok, akkor szoktam random dolgokat csinálni az arcszőrzetemmel. Egyszer meghagytam a bajszom, a feleségem szerint pedig egész menő volt. Úgyhogy meghagytam és növesztettem a szezonig, a csapatfotózás után pedig a srácok is beleszerettek.
Utána berobbant a közösségi médiában és onnantól már nem tudtam elereszteni. Lement a szezon, azt hiszem január közepén mondtam azt, hogy elég volt, ennek mennie kell, már nevetségesen néz ki. Már lélegeznem is nehezebb volt, úgyhogy levágtam. Azt is mondhatom, hogy ez volt a Covid elleni védelmem, egy vírus szűrő. Lehet, hogy egy kicsit segített, ki tudja?”
– mondta Bernard, via Jon Ledyard.
Bernard kiválóan illeszkedik majd a Buccaneersbe, ahol nagy problémák voltak a futókkal elkapások tekintetében, nagyon sok volt a drop és egyébként sem volt megbízható sem Leonard Fournette, sem Ronald Jones. Gio ellenben nyolc év alatt 342 elkapást, 2867 yardot és 11 TD-t tudott felmutatni elkapásokkal, tavaly 47 elkapás, 355 yard és 3 TD került a neve mellé. Emellett pass protectionben is hasznos játékos, Tom Brady biztosan nagyon fogja kedvelni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások