A Raiders februárban egyezett meg David Irvinggel a folytatásról, de a védőfalember nem tudott élni a sokadik felkínált lehetőséggel, így három hónappal később a csapat hivatalosan is kivágta. Ezzel nem kizárt, hogy véget ért a tehetséges, de rendkívül problémás játékos karrierje.
Irving 2015-ben draftolatlan volt, a Chiefs adott esélyt a 201 centi magas játékosnak. Egyetlen meccset sem játszott a csapatban, majd miután nem tartottak rá igényt, a Cowboysnál talált új otthont magának. A védő újoncként 12 meccsen lépett pályára, majd a következő idényben 16 mérkőzésen kapott szerepet, ezeken összesen 4,5 sacket és 27 tackle-t jegyzett.
A 2017-es idényben aztán berobbant: bár négy-négy meccset kihagyott agyrázkódás és eltiltás miatt, így is hét sacket és 22 tackle-t gyűjtött, illetve volt hat leütött passza is. Ezt a teljesítményt azonban nem sikerült megismételni: az elmúlt három évben sérülések és eltiltások miatt csak négy meccsen játszott, egyszer már a visszavonulását is bejelentette, így nem nagyon számíthat érdeklődőkre a piacon.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Cowboys még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Ezekiel Elliottot
- A Colts cornerbackje többszáz fogadást adott le, köztük a saját csapata találkozóira is
- A 49ersnél hiszik, hogy Purdy készen áll majd a szezonkezdetre
- Cookért majdnem cserélt a Dolphins még márciusban
- 25 év alatti válogatott – Defense
- A Jaguarst nem érdekli DeAndre Hopkins
- Robert Woods: Lehet még belőlem 1000 yardos elkapó
- Korábbi első körös elkapót igazolt a Colts
- Leonard Floyd a Billshez igazol
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
Legutóbbi hozzászólások