Deshaun Watson helyzete Houstonban továbbra is kérdőjeles, így a csapatnak az a terve, hogy beraktároz irányítókból, aztán meglátja, kiből lehet kihozni valami normálisat. Watsonon kívül ugyanis már a negyedik QB-jét szerezte meg idén a Texans: Adam Schefter információi szerint Jeff Driskelt szerződtették egy évre maximum $2,5 millióért, amiből 250 ezer dollár az aláírási bónusz és még 500 ezer dollár garantált az alapfizetéséből.
A Texans idén irányító fronton:
- szerződtette Tyrod Taylor egy évre maximum $12,5 millióért,
- cserélt Ryan Finley-ért a Bengalsszal,
- a harmadik kör elején, a csapat első pickjével kiválasztotta Davis Millst,
- most pedig leigazolta Driskelt.
A 28 éves Driskel 9 meccsen volt kezdő eddigi pályafutása során, tavaly egy mérkőzésen kezdett és még egyszer kapott nagyobb játékidőt a Broncos színeiben Drew Lock sérülésekor: ezeken 54,7 százalékos pontossággal passzolt 432 yardot, 3 TD-t és 2 interceptiont. 2019-ben a Lionsben kezdett háromszor, 2016 és 2018 között a Bengalsban ötször.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Még Stidhamért adhatnának egy 6-7. Kört biztos ami biztos…
Nem azert, mert divatos cikizni a Texanst, de erti barki, hogy ezek mi a banatot csinalnak? Mar csak Dardai kene edzonek es akkor ertenem, hogy osszehoznak egy inverz Ted Lassot.
11 QB-s felállás?