Nem Anthony Barr az egyetlen, aki az elmúlt napokban belement egy fizetéscsökkentésbe. Hasonlóan döntött a Jets guardja, Alex Lewis is, írja Field Yates.
Lewis 2016-ban a Ravens negyedik körös pickje volt, három évig volt a csapat játékosa, majd egy kondíciós hetedik körös pickért a Jetshez került. A 2019-es szezont csereként kezdte, de a szezon során a kezdőben találta magát, 12 meccsen kezdett, mielőtt IR-re került.
Ha nem is játszott top szinten, korrekt teljesítményt tett le az asztalra, aminek egy 3 éves, 18,6 millió dolláros szerződés volt a jutalma. Tavaly csak 544 snapen lépett pályára, de összességében karrierje legjobb teljesítményét nyújtotta. Ugyanakkor Alijah Vera-Tucker draftolása miatt az egyik guard pozíció elkelt a csapatnál, a másik helyre pedig Greg Van Roten a favorit, így Lewis könnyen csapat nélkül találhatta volna magát.
Az 5,8 millió dolláros idei fizetését jó eséllyel senkitől nem kapta volna meg a piacon, így lemondott 2,8 millióról, cserébe viszont a szerződésének utolsó éve automatikusan megszűnik a szezon végén, így jövőre tesztelheti a piacot.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
- A Cowboys megkezdte a tárgyalásokat Trevon Diggsszel
- Még mindig nem tudjuk, ki lesz az idei Hard Knocks főszereplője
- 25 év alatti válogatott – Offense
- Triple Coverage #467 – A nagy irányító draft
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
Legutóbbi hozzászólások