A tavalyi holtszezon egyik legfurcsább tranzakciója az volt, amikor a Broncos két évre 16 millió dollárért legazolta Melvin Gordont úgy, hogy a fizetéséből 13,5 millió dollár garantált volt. Kivágni nem nagyon lehet, de mivel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (ezért is cserélt fel a csapat a második körben Javonte Williamsért), így marasztalni sem érdemes. A futó ugyanakkor úgy gondolja, helye van a franchise-ban.
“Nem akarok egy turista lenni. Azt akarom, hogy Denver legyen az otthonom, imádom a várost, az embereket, az atmoszférát, a rajongókat. Nem akarom, hogy az emberek úgy gondolják, lejárt az időm. Tavaly majdnem 1000 yardot szereztem úgy, hogy osztoznom kellett a snapeken. Magamnak és mindenki másnak megmutatom, hogy még mindig egy top futó vagyok”
– nyilatkozta Gordon a csapat weboldalának.
A 28 éves futó 2015-ben 1/15-ös volt, és bár nem volt teljes kudarc, nem is egy prémium játékos. 2017-ben volt utoljára 1000 yardos szezonja, 2018 óta nem volt Pro Bowler, tavaly mindent egybevéve a 29. legjobb futó volt a PFF szerint. Nagyon nagyot kellene villantania ahhoz, hogy bárhol a ligában kezdőként számoljanak vele.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Cowboys még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Ezekiel Elliottot
- A Colts cornerbackje többszáz fogadást adott le, köztük a saját csapata találkozóira is
- A 49ersnél hiszik, hogy Purdy készen áll majd a szezonkezdetre
- Cookért majdnem cserélt a Dolphins még márciusban
- 25 év alatti válogatott – Defense
- A Jaguarst nem érdekli DeAndre Hopkins
- Robert Woods: Lehet még belőlem 1000 yardos elkapó
- Korábbi első körös elkapót igazolt a Colts
- Leonard Floyd a Billshez igazol
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
Legutóbbi hozzászólások