Elő-elő szokott jönni időnként az a vita, hogy vajon könnyű vagy nehéz egy támadófalembernek oldalt váltania, azaz átmozognia jobb oldalról a balra, vagy épp fordítva. Teljesítménybeli visszaesést nem igazán szoktunk tapasztalni, ellenben maguk a játékosok általában nehezebben élik ezt meg, mint kívülről gondolnánk.
Penei Sewell ugyan játszott már a jobb oldalon a gimiben, de azért alapvetően a left tackle poszthoz van szokva, hiszen az Oregon egyetemen végig a bal oldalon játszott. A Lionsnél viszont ismét jobb oldali tackle lesz, hiszen Taylor Decker elfoglalja a bal oldalt, így az újoncnak váltania kell. Sewell pedig elmondta, hogy nem olyan könnyű az átállás.
“Nem olyan egyserű ez. Teljesen más érzés. Tegyük fel, hogy jobb kezes voltam és jobb kézzel írtam egész életemben, aztán egy nap arra kérnek, hogy írjam le a teljes nevem bal kézzel ugyanolyan gyorsan, mint jobb kézzel tenném. Nem olyan egyszerű, hozzá kell szokni.”
– mondta Sewell a Detroit Free Pressnek.
Többen is ennél kicsit szókimondóbban úgy szokták jellemezni a váltást, mintha eddig jobb kézzel törölték volna a feneküket, most pedig ballal kellene – ezt mindenki nyugodtan kipróbálhatja otthon, hogy mennyire könnyű vagy épp problémás. Sewellt persze nem féltjük a jobb oldalon sem, várhatóan már újoncként is kiváló munkát fog végezni.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
ez tetszik mert a cím elolvasása után pont ugyanaz a példa jutott eszembe, mint amit Sewell mondott
a segged kitörlése egyszerűbb