A Saintsnél varázslók dolgoznak: a csapat idén eltűntetett egy 110-120 (más számítások szerint 130) millió dolláros cap túllépést úgy, hogy még egy franchise taget is kiosztott a safety Marcus Williamsnek, ráadásul már az összes újoncát is leigazolta. Utóbbihoz persze az is kellett, hogy a csapat átalakítsa Marshon Lattimore szerződését (via Ian Rapoport), amiben az az extra, hogy a corner az ötödik éves opciójával játszott volna idén.
Ha egy játékosnak még van például két éve a kontraktusából és idén 21 millió dolláros alapfizetése van, akkor az összeg aláírási bónusszá alakításával az adott csapat 10 milliót spórolna. Ez úgy jön ki, hogy a 21 millióból 20 milliót kap meg azonnal a játékos (azért nem mind a 21-et, mert legalább veteránminimumnyi összeget kell kapnia alapfizetésként idén is), amit egyenlő részben könyvelnek el a szerződés időtartalma alatt. Vagyis 10 milliót idén, 10 milliót jövőre.
Ez nagyon hasznos és állásokat menthet, de ennél van tovább is. Amennyiben a csapat hozzáad a fenti játékosnak három automatikusan megszűnő évet a szerződéséhez, akkor 10 millió helyett 16 milliót spórolna idén. Ebben az esetben ugyanis a 20 milliót nem ketté, hanem öt felé tudja osztani (ez a maximum), vagyis minden évre jut 4-4 millió dollár. Természetesen ez azzal jár, hogy a játékos után akkor is marad 12 millió dollárnyi halott pénz, ha már lejárt a szerződése, de ez már a jövő gondja.
Nagyon ritka, amikor egy csapat egy 1 éves szerződéshez nyúl hozzá, olyanra pedig nem emlékszem, hogy az ötödik éves opció lett volna átalakítva, de a Saints úttörő ilyen téren. Lattimore idén 10,2 millió dollárt keresett volna alapfizetésként, amiből 9,25 milliót azonnal elutalt neki aláírási bónuszként a csapat, majd hozzátett négy automatikusan megszűnő évet, ezzel összesen 7,4 millió dollárt felszabadítva. Nincs lehetetlen.
Ezzel egyébként eldőlt, hogy Lattimore-t nem tudja tagelni a Saints jövőre (a szerződés ugyanis hivatalosan csak a tag határidő lejárta után fog megsemmisülni), viszont a felek továbbra is dolgoznak egy hosszú távú megállapodáson.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások