Ben Roethlisberger idén belement egy 5 millió dolláros fizetéscsökkentésbe (ami bevallása szerint a saját ötlete volt), a szerződése már csak egy évre szól, így sokan úgy gondolják, hogy a 2021-es lehet az utolsó idénye az NFL-ben. A 39 éves irányító ugyanakkor nem tekinti ezt egy búcsúszezonnak.
“Úgy kezelem ezt az idényt, mint bármelyik másikat. Ez a megfelelő hozzáállás. Nem mehetek ki úgy a pályára, hogy ez lesz az utolsó szezonom, hisz bármelyik mérkőzésen véget érhet a karriered. Emiatt soha nem foglalkoztam a jövővel, mindig a jelenre koncentráltam. Most is az a legfontosabb számomra, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam a pályán idén, és a tavalyi szezonnal ellentétben”
– mondta a 39 éves QB az ESPN-nek.
Big Ben tavaly 15 meccsen lépett pályára, 3803 yardot, 33 TD-t és 10 INT-t passzolt 94,1-es passer rating mellett. A jó számok ugyanakkor többnyire NFL szinten könnyű passzokból születtek, a PFF értékelése alapján például csak a 22. legjobban passzoló irányító volt a ligában. Ha idén képes top játékra, akkor annyira nem lenne meglepő, ha tovább folytatná a karrierjét, de még egy tavalyihoz hasonló idény után nagyon nehéz elképzelni a folytatást.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Cowboys még mindig nem tett le arról, hogy visszaigazolja Ezekiel Elliottot
- A Colts cornerbackje többszáz fogadást adott le, köztük a saját csapata találkozóira is
- A 49ersnél hiszik, hogy Purdy készen áll majd a szezonkezdetre
- Cookért majdnem cserélt a Dolphins még márciusban
- 25 év alatti válogatott – Defense
- A Jaguarst nem érdekli DeAndre Hopkins
- Robert Woods: Lehet még belőlem 1000 yardos elkapó
- Korábbi első körös elkapót igazolt a Colts
- Leonard Floyd a Billshez igazol
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
Legutóbbi hozzászólások