A Giants 6 millió dollárt felszabadítva elküldhette vagy elcserélhette volna a tight end Evan Engramet, pláne azok után, hogy leigazolta Kyle Rudolphot. Ennek ellenére a csapat még egy utolsó esélyt adott az idén ötödik körös opcióval játszó támadónak, aki nem izgul amiatt, hogy jövőre nincs élő szerződése.
“Őszintén, egyáltalán nem motivál jelenleg egy új szerződés. Nincs befolyásom rá, mindössze annyit tehetek, hogy a pályán bizonyítok. Ha odafigyelek a megbeszéléseken, ha keményen edzek, ha fejlesztem a játékomat és győzelmekhez segítem a csapatot, akkor nem kell aggódnom a szerződésem miatt”
– mondta Engram a csapat weboldalának.
A tight end 2017-ben 1/23-as volt, és bár tavaly Pro Bowler lett (ami jól mutatja, mennyire komolyan vehető a rendszer), összességében eddig óriási csalódás. Tavaly 16 meccsen 654 yardot és egy TD-t jegyzett, de hat INT-t szereztek róla az ellenfelek, ami holtversenyben a második legtöbb az egész ligában, ráadásul 11 dropja is volt (három interception konkrétan azért született, mert nem tudta elkapni a labdát). Mindez összesítve 35 pontjába került a Giantsnek (via Anthony Reinhard), a saját csapatának egyik legtöbb kárt okozó játékos volt az egész ligában.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Jamal Adams fejében megfordult a visszavonulás
- Chandler Jonest letartóztatták
- Korai Heisman-figyelő
- Sérülésjelentés a 4. forduló előtt: hosszú a lista
- FK! Preview #4
- A Chargers kiváló centere és több elkapó is IR-re került
- Damar Hamlin a hétvégén tényleg visszatér!
- Hosszabbított tight endjével a Rams
- Watson úgy gondolja játszani fog
- Még mindig nem tudjuk, játszik-e Garoppolo a héten, vagy hogy ki helyettesítheti
- Változtat a fogadási szabályzatán az NFL, Jameson Williams már jövő héten visszatérhet
- Veszélyben lehet Deshaun Watson játéka egy vállsérülés miatt
- 3 első körös pick és 300 millió dollár csak ennyire elég?
- Playelemzés – Rondale Moore futott touchdownja
- A Saints Bill Belichick trónjára pályázik
Legutóbbi hozzászólások