A Bengals még márciusban vágta ki Geno Atkinst, aki iránt az utóbbi időben nem nagyon volt érdeklődés. Ian Rapoport szerint ugyanakkor ez hamarosan megváltozik, a szezonkezdethez közeledve egyre több csapat listájára kerülhet fel.
Atkins 2010-ben 4. körös pick volt, az egész draft egyik legnagyobb fogása lett. Teljes karrierjét a Begnalsnál töltötte, nyolcszor lett Pro Bowler, négyszer All-Pro és beválasztották a 2010-es évtized álomcsapatába is. 384 tackle-t, 75,5 sacket, 6 leütött passzt és nyolc fumble-t jegyzett impozáns karrierje alatt.
A fenti produktivitás és teljesítmény ellenére tavaly kiszorult a kezdőből, sőt még rotációs szerepet sem kapott, hiába volt egészséges. Ennek feltehetően valamilyen személyes nézeteltérés lehetett az oka a játékos és a főedző Zac Taylor között, szakmai érvekkel ugyanis elég nehéz lenne megmagyarázni, miért nem kapott még csak epizódszerepet sem Atkins a liga egyik legrosszabb védelmében (a negyedik legtöbb futott yardot és a hetedik legtöbb total yardot engedte az egység).
A renoméja ugyanakkor Rapoport szerint nem romlott. Nagy pénzt aligha fog már 33 évesen kapni, de egy contendernek még nagy segítség lehet.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
- Ősszel irány Amerika! – Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, NASCAR és két NFL-meccs
- Létezik a Madden-átok?
Legutóbbi hozzászólások