Az Indianapolis Colts tulajdonosa, Jim Irsay tegnap bejelentette, hogy a csapat megkapta az engedélyt, a Lucas Oil Stadium teljes kapacitással működhet a 2021-es szezonban. A Colts volt az utolsó a sorban, ez pedig azt jelenti, hogy az összes NFL-stadionban lehetőség lesz a teltházra idén, ez már csak a vevőkön múlik (tehát semmilyen korlátozás nem lesz a nézők számára vonatkozóan).
Tavaly a koronavírus miatt helyenként egyáltalán nem voltak nézők a stadionokban, helyenként a szezon végére már limitált kapacitással lehetett működni, idén azonban visszaáll minden a régi kerékvágásba és nem a “műzajt” kell hallgatnunk a közvetítések során, hanem a közönség valódi morajlását. A játékosoknak persze nagyobb változás lesz, hol pozitív, hol negatív előjellel.
A szurkolók és csapatok mellett jó hír ez a fizetési sapkának is, hiszen így alaposan megnőnek majd a bevételek, ami magasabb fizetési plafont eredményez majd. Idén ugyebár lecsökkent $182,5 millióra, azt pedig már tudjuk, hogy jövőre nem mehet $208,2 millió fölé a plafon, ebben állapodott meg ugyanis az NFL és az NFLPA (tekintettel arra, hogy a tavalyi kiesést a sapkában nem egyben, hanem valamilyen szinten elosztva jelentették meg a következő évekre előre).

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei
Azért nem veszek rá mérget, hogy a jags meg a brownsé tele lesz :D túl optimista a cím
Már a járvány előtt is óriási probléma volt a csapatok negyedénél/harmadánál, hogy legalább vállalható nézőszámok legyenek. A Browns éppenséggel nem tartozik ide, de Miami, Jacksonville, New York, Washington, Cincinnati, San Francisco, Chargers hazai meccseken idén is komoly gond lesz.
Túlzónak tűnt a felsorolásod, ezért kíváncsiságból ránéztem a 2017-19-es számokra (Pro football reference). Mindössze 4 csapatnak nem lett meg egyik szezonban sem a (hazai) meccsenkénti 60 ezres átlaga: Raiders, Bucs, Bengals, Chargers, valamint 2018-ban a Coltsnak sem.
A New York-i tipp meg nagyon mellé ment, konkrétan a Jets és a Giants is top5-ös volt hazai nézőszámok tekintetében mindhárom szezonban :)
https://www.pro-football-reference.com/years/2019/attendance.htm
Erről a 19-es szezon végén is folyt már vita, hogy mi az oka annak, hogy a mértékadó oldalak (ESPN, PFR) 90%-os nézőszámot simán beírnak miközben szemmel megállapítható az 50-60%-os nézőszám. Nézd meg például Daniék videóját a Packers@Giants meccsen 2019-ben. Az ESPN ott is simán ráírt 90%-ot. Persze azt mondják, hogy sokan nem ülnek le a helyükre és büféből nézik, aztán sokan a parkolóban olyan részegre isszák magukat, hogy nem mennek be a stadionba és a bérletesek fele a rossz mérlegkor ki se megy. Azért azt nehéz elhinni, hogy minden foghíjas meccsen ez lenne az igazság. :)
teljesen mindegy a tulajnak hogy bemegy-e az egyszeri néző a stadionba, ha meg van véve a jegy. persze sör meg merch kevesebb fogy így, de nem akkora veszteség.
Anyagi szempontból valóban mindegy. Ami kérdéses, hogy ki az aki elhiszi, hogy az USA-ban 20-30 ezren vannak akik jegyet/bérletet váltanak a meccsre de nem mennek el?
Látszik, hogy nem sok Browns meccset láttál. Az utolsó “normális” évben konkrétan 100%-ra megtöltötték a szurkolók a hazai stadiont. De még a szégyenletes ’17-es szezonban is 87% felett volt a kihasználtság. Kevés helyen szeretik jobban a focit, mint Clevelandben.
Most majd lesz egy nagyobb hype, hogy megint lehet meccsre menni. Kb az NFL lesz az utolsó, ahol megszűnik a limit. Kivéva, ha nem lesz egy negyedik hullám arrafele is. Bár lehet, hogy ez a demokrata vezetés esetén amerikaira nem hat.