Connect with us

Minden ami NFL

Valós Dream Team – AFC East

Hogyan nézne ki egy 53 fős álomkeret egy teljes divízió játékosait összegyúrva úgy, hogy betartjuk a fizetési sapka és a draft adta kereteket? Erre próbálunk választ adni legújabb sorozatunkban! 

Azt találtuk ki így a holtszezonra, hogy csináljunk egy-egy álomcsapatot divíziónként. Volt már ilyen próbálkozásunk a korábbi években is, most azonban új szintre emeljük ezt a gyakorlatot, ugyanis elég szigorú korlátozásokat vezettünk be. Egyrészt számít a fizetési plafon, be kell férnünk az alap $182,5 milliós sapkába (az idei cap hitek számítanak a játékosoknál). Emellett pedig a draft is fontos, igyekszünk minél jobban közelíteni egy valós 53 fős kerethez azzal, hogy az utóbbi négy évből minden körből választanunk kell pontosan egy játékost, akit az adott csoport valamelyik tagja kihúzott.

Érthető? Akkor vágjunk is bele!

Irányítók (2) – $13 301 106

  • Josh Allen, Bills (2018/1.) – $6 910 056
  • Zach Wilson, Jets (2021/1.) – $6 391 050

A kezdő irányító kiléte nem is volt kérdés. Josh Allen tavaly olyan minőséget ugrott a korábbi játékához képest, hogy kétség sem férhet a pozíciójához. A csere QB személye azonban már sokkal érdekesebb. Minden további csapatnál találni idei vagy tavalyi 1. körös QB-t, így a kérdés az volt, hogy elhasználjak-e a csere irányító szerepkörre egy értékes első kört, vagy ezt fektessem inkább a csapat többi részébe. Utóbbi esetnél Cam Newton lehetett volna opció a posztra, amivel a liga talán valaha volt legfizikálisabb QB duója állt volna össze. Végül engedtem a csábításnak és a jövőbeli potenciált figyelembe véve, ha véletlenül Allen tavalyi éve a kivétel volt és nem a szabály, akkor sem kell kétségbe esnie a csapatnak Wilsonnal. Később ki fog derülni, hogy valóban nehéz döntés volt ez, mert bizonyos csapatrészek (iOL, ED) igazán elbírtak volna egy idei 1. körös újoncot.

A cikk folytatódik!Mindössze havi nettó 1500 forintért több tucat prémium cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!