Xavien Howard egy pocsék és egy kiváló szezon után, négy évvel az aktuális szerződése lejárta előtt úgy érzi, hogy nincs eléggé megfizetve. Ezért a hírek szerint holdouttal fenyegeti a Dolphinst, és amennyiben ennek nincs hatása, úgy cserét kér. Erre minden joga megvan, az esetek nagy részében a játékosoknak igaza is van, de amit Howard csinál, az most mégis pofátlanság.
Még tavaly írtam egy hosszú cikket arról, hogy mitől jó egy játékos szerződése, mely tényezőket kell figyelembe venni. Először is azzal kell kezdenünk, hogy az új pénz helyett a teljes szerződést vegyük figyelembe, ahogy egyébként a saját szemszögéből helyesen Howard is teszi.
A corner 2019-ben kapott egy 5 éves, 75,25 millió dolláros szerződést, amivel akkor a liga legjobban fizetett cornere lett. Csakhogy az újonc szerződéséből még volt hátra egy év, vagyis hat év alatt 76,535 millió dollárt vihetne haza, ami az éves 15,05 millió dollár helyett valójában csak évi 12,755 millió dollár. Ez éves szinten közel 4 millió dollárral kevesebb, mint a Howardnál gyengébben teljesítő, tavaly leigazolt Byron Jones fizetése, szóval ilyen alapon abszolút jogos Xavien Howard követelése. A probléma ott van, hogy önmagában a teljes szerződés átlaga sem mutatja meg egy kontraktus minőségét és egy játékos béremelésének jogosságát.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A szerződések szentháromsága
A szerződéseknek tehát nem az átlaga a releváns (mindegy, hogyan nézzük), hanem a struktúrája. A fent linkelt cikkből erre jó példa Alvin Kamara, aki a Saintstől ugyan kapott egy 5 éves, 75 milliós szerződést, de ebből a 75 millióból 25 milliót az utolsó szezonjában kereshetne meg. A Saints nyilván nem fog neki 25 milliót fizetni, hanem egyszerűen majd kivágja – ilyen alapon bármennyi nullát írhattak volna még az utolsó évéhez, egyáltalán nem számít, a futó egy centet sem fog belőle látni, ellenben az átlagot alaposan megnöveli. Emiatt egy szerződés esetében három dolgot kell elsősorban figyelni: az aláírási bónuszt, a teljesen garantált tartalmat és az első három évben megkeresett pénz mennyiségét.
- Aláírási bónusz
Ez a legegyszerűbb a három fő tényező közül. Az aláírási bónusz az az összeg, amit a csapat a szerződéskötés pillanatában (vagy legalábbis pár napon-héten belül) átutal a játékos számlájára.
- Teljesen garantált tartalom
Egy szerződésben több féle garantált tartalom lehet, ami csak bizonyos esetekben, például csak sérülés esetére garantált. Ez utóbbival nem érdemes számolni: a sérülés esetén garantált összegek olyanok, mint a balesetbiztosítás – ha a játékos nem sérül meg, akkor kvázi ingyen ki lehet vágni. Emiatt néha előfordul, hogy a csapatok nem játszatják a gyengén szereplő, de magas sérülés esetére garantált tartalommal bíró játékost, nehogy valami baja legyen és a nyakukon maradjon. Emiatt egy szerződés megítélésénél a teljesen garantált tartalmakat érdemes nézni, amiket minden körülmények között (kivéve bűncselekmény és visszavonulás) megkap a játékos.
- Az első három évben megkeresett pénz
A legtöbb sztárjátékos, legyen akár négy-, öt- vagy hatéves kontraktusa, általában a harmadik év után vágható ki úgy, hogy spóroljon is a csapat (Alvin Kamara is ilyen). Természetesen ez +/- egy évvel változhat, de ez az átlag. Ebből következik, hogy ha egy játékos jó eséllyel csak három évig marad ott valahol, akkor csak azzal érdemes számolni, amit ennyi idő alatt megkeres.
Howard követelése jogos, de nincs igaza
A fentiek fényében érdemes tehát megnézni Howard szerződését, és ahogy azt a következőkben látjuk, a corner követelése teljesen jogos.
Ahogy láthatjuk, össze sem hasonlítható a szerződése nemcsak Jalen Ramsey-ével, de még Byron Jonesével sem. Ő kapta a legkevesebb aláírási bónuszt, a teljesen garantált tartalma is elmarad a többiekétől, ahogy az első három éves fizetése is. Különösen szembetűnő a három éves átlaga: a 13,1 millió önmagában nem kevés, de a top fizetésektől brutálisan elmarad, konkrétan 5-6 millióval visz haza kevesebbet, mint a legjobban fizetett kollégái. A problémát az utolsó sor okozza: őt csak a szerződéskötéstől számított harmadik év után tudja elküldeni a csapat.
Nem az a probléma, hogy még négy év van hátra a szerződéséből, nem emiatt kvázi pofátlanság a fizetésemelés követelése, hanem amiatt, hogy idén teljesen biztosítva van. Hasonló helyzetben nem nagyon szoktak a játékosok béremelést követelni, konkrétan egyetlen eset sem jut eszembe az új CBA bevezetése óta (2011). Ez konkrétan nem fair a játékostól.
Persze mondhatjuk azt, és Howard ügynökei is ezzel érvelnek, hogy az NFL nem tartja tiszteletben a szerződéseket és bármikor bárkit kirúgnak. Ez teljesen jogos, ugyanakkor pont ezért vannak garantált tartalmak a szerződésben, hogy a csapatok ne tudják a végletekig kihasználni a játékosokat.
Amikor egy játékos hosszabbít, akkor a csapat általában garantált tartalmak révén három évre garantálja neki a munkabiztonságot. Ez azt jelenti, hogy az adott játékos lehet bármennyire pocsék, lesérülhet bármennyiszer, a csapat vállalja a kockázatot és kifizet súlyos milliókat. CJ Mosley például úgy keresett az elmúlt két évben 29 millió dollárt, hogy sérülés és opt out miatt csak 114 snapen volt a pályán. Ráadásul még idén is hazavisz 6 milliót, valamint a jövő évi fizetéséből is garantált 8 millió dollár. Hacsak nem csukatja le magát, akkor 43 millió dollárt már biztosan megkeresett és még csak pályán sem kell lennie. A csapat szenved, a játékos örül.
Épp ezért pofátlanság Howardnak fizetésemelést kérnie, még ha amúgy tényleg alul is van fizetve a tavalyi éve alapján. Amikor megkapta a hosszabbítást, akkor garantálttá vált számára 39 millió dollár, aminek alighanem nagyon örült, amikor a szerződéskötés után lehozott egy botrányosan rossz szezont: már csak 322 snapen volt a pályán 2019-ben, a felé szálló labdák 66,7 százalékából így is elkapás lett, engedett három TD-t és az ellenfelek irányítói 117,9-es passer ratinggel dobáltak rá. Ezek után aligha kapott volna top fizetést vagy még 26 millió dollárnyi garantáltat a következő két évre.
A csapatnak természetesen előnyösebb a hosszú távú szerződés és pont ennek kárpótlása miatt kérnek a játékosok 2-3 évre munkabiztonságot. Ez egy kompromisszumos megoldást, ami az esetek többségében a játékosnak kedvez és a csapatok nem tudnak kényük-kedvük szerint felrúgni. Egyszerűen inkorrekt az, amit most Howard akar: ha kétévente új szerződést szeretne, akkor ne követeljen magának három évnyi garantált tartalmat.
Gyakorlatilag kizárt, hogy a Dolphins új szerződést adjon Howardnak, hisz ezzel borzalmas precedenst teremtene. A szerződéskötésnél trade offok vannak, legalábbis a nem irányítóknál: vagy kevesebb pénzt kapsz meg biztosan, vagy kockáztatsz a nagyobb bevételért. Az nem működik, hogy nagy pénzt kapsz kockázatmentesen.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
A cikk tartalmával teljesen egyetértek, a címmel nem teljesen. Ha csak az elmúlt szezonbeli teljesítményét néznénk akkor valóban jogosan kér fizetésemelést Howard. De azt csak egy break out év alapján nem szokták osztogatni. Legfeljebb csak a hülyébb GM-ek. Ahogy Józsi is említette, ha a tavalyelőtti teljesítményét is figyelembe vesszük, akkor a két szezon alapján már bőven értéken keres. Ráadásul Xavien nem is idén hosszabbított, hanem még 2019-ben, amikor még 1 évig szerződés alatt volt. Ez biztonságot adott a játékosnak, hiszen nem kellett egy bűn rossz szezon után a piacon szerződésért kuncsorogni (a felét talán megkapta volna). Viszont cserébe ilyenkor illik engedményt is adni. Tekinthető ez is egy fajta biztosításnak, aminek mindig ára van.
Egyetertunk. Az utobbi idoben ez bantoan sokszor fordul elo. Valami gaz van :D
Ideje összeülni a tulajoknak és rendet vágni a játékosok között. Nem kötelező ennyi pénzért játszani ebben a ligában. Nagyon unalmas , hogy aki már egy egyeneset tud fingani az sztrájkol vagy cserét két. Minél előbb rendet rakni tulajok.
Azért ez nem ilyen egyszerű történet, hogy a játékosok között kell rendet vágni csak. Nyilván most Howard szemét ehhez kétség sem fér. De amíg a rookie szerződések 4 évesek, miközben játékos karrierek alig haladják meg ezt az időtartamot, addig továbbra is az a helyzet, hogy 90%-a a játékosoknak nem keres a játékának megfelelően és ők a nagyobb vesztesek és nem a tulajok.
Ezeket a húzásokat akkor is rühellem, ha jogosnak tűnnek. Néhány év múlva egy QB le sem ül tárgyalni olyan összeg alatt, amit a történelem legnagyobb irányítói közül Manning (Peyton…) vagy Brees álmukban sem remélhetett. Megy a farokméregetés, hogy ha neki ennyi, akkor nehogy már nekem ennél 110 ezer dollárral kevesebb legyen…
Olyan szabályozás az ilyen esetek elkerülése – megakadályozása – érdekében nem lehetne, hogy amennyiben egy játékos kap egy olyan szerződést 2020-ban, amelynek az átlaga mondjuk 10 millió dollár, akkor 3 éven belül csak abban az esetben kérhetne módosítást (“új szerződést”), ha időközben a poszton a legmagasabb átlagfizetésű szerződés ezt az összeget mondjuk 30%-kal meghaladja? Magyarán, ha 2023-ig lenne egy 13 milliós átlagfizetésű szerződése valakinek, akkor a 10 milliós játékos pattoghatna, egyébként viszont nem. Nyilván ezzel lehetne szívatni más csapatokat, de az abszurd, hogy lassan minden játékos a rekordokra megy a szerződése tekintetében.
úgy gondolom max a következő cba-be lehet ilyet belevenni, ami nagyon messze van.