“Ez nem a pénzről szól. Az üzenet számít.” – mondja Joker a Sötét Lovag című filmben. Úgy tűnik Aaron Rodgers is hasonló állásponton van a Packersszel kapcsolatban, ugyanis Adam Schefter információi szerint a Green Bay-i franchise a holtszezonban felajánlott Rodgersnek egy két éves hosszabbítást, amivel a következő öt évre kötnék az irányítót a csapathoz, és mindeközben a legjobban fizetett irányító lenne – ő viszont visszautasította ezt. Látszik tehát, hogy itt bizony nem a pénzről van szó, hanem valami sokkal komolyabbról.
Persze ehhez vegyük hozzá azt is, hogy valójában ez a hosszabbítás szinte biztosan nem kötötte volna le öt évre Rodgerst, mert annyira előre nem tartalmazott volna olyan sok garantáltat, hogy ne lehessen előbb kivágni (nincs ilyen szerződés az NFL-ben, talán egyedül Mahomesé, de az sem teljesen). Ezen felül a legjobban fizetett játékos csak az új pénz alapján lett volna minden bizonnyal, azaz kapott volna két évre $90 milliót (Mahomes a legjobban fizetett irányító évi $45 millió dollárral az új pénzt tekintve), de a teljes hosszt nézve szinte biztosan nem verte volna kenterbe Mahomest, de még csak Prescottot sem.
Mindenesetre sokan azt gondolták, hogy plusz pénzzel és garantált tartalmakkal meg lehet oldani a viszályt Rodgers és a front office között, ez a döntés az irányító részéről viszont azt mutatja, hogy itt sokkal komolyabb, mélyebb dologról, ellentétről van szó. Hogy ez meddig fajul, azt továbbra sem tudni, de ezen a ponton meglepő lenne, ha Rodgers egy hét múlva megjelenne az edzőtábor első napján.
Legfrissebb cikkeink
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
- Playoff Ranking #4
- Újabb kezdőt veszített el a Cowboys
- A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- 5+1 csapat, amely cserélhet Davante Adamsért
- BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- Négy meccsre eltiltották Von Millert
- Ismét Tyler Huntley kezd a Dolphinsban
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #4
- Fetyke on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- atis123juve on Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- atis123juve on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- rowi on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- TheGUARDiAN on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- F.Krisztian on Touchdown Week #4 – Igazságot Kingsburynek, elit Broncos védelem, forró kispadok
meddig lesz még ez a féreg insider? :D
ebben a témában épp 2 hónapja járatta le magát, de ez a gyökér volt az aki luck helyett bejelentette a visszavonulását is, miközben a csávó játszott
komolyan mondom, ha ez a fickó jelentené be a pontos időt, azt se hinném el
komolyan nem értem mi bajod/bajotok Schefterrel. Legelismertebb insider, a legjobb mind közül.
A saját maga lejáratása meg egész egyszerűen badarság. Nem is értem hogy lehet ezt mondani, látva mi a helyzet az említett eset óta Rodgers körül.
Írtam már róla kommentet korábban is, most nem szedem össze megint, de ajánlom a Collinsworth podcastben tett szereplését, ahol van szó erről is.
meghallgattam azt a másfél órás adást, amit akkor linkeltél, ha arra gondolsz. az a fickó saját elmondása szerint nagyon nem így csinálta az insiderkedést.
hogyne lenne vele bajom, konkrétan a semmit hozta le breaking-ként, amit be is vallott. a luck dolog is nettó geciség volt. ne csináljunk már úgy, mintha ez érték lenne.
nem arra, most friss Collinsworth pod Schefterrel vendégként. (és ha jól emlékszem, az a fickó is elmondta h schefter a legkorrektebb insider)
Mi az h a semmit hozta le és mi az h bevallotta? :D Ne vicceljünk már. Lehozta, hogy Rodgers elégedetlen a Packersszel és nem akar ott játszani. Ez most így az azóta eltelt idő alapján szerinted hamis állítás volt? Nagyon nem.
Érdemes meghallgatni a Collinsworth adást, ahol jobban kifejti azt, amit DanPatrick Showban mondott, amiből szerinted az jön le h kitalálta a dolgokat.
Szerinted belefér neki a munkájába, hogy kitaláljon dolgokat? Ha így lenne, nem lenne állása.
Hónapok óta lehetett hallani belsős körökben h Rodgers elégedetlen. Összegyűlt az infó. Az triggerelte az egészet h draft napon lehozza, hogy a 49ers felhívta a Packerst egy nappal előbb, hogy mi a helyzet, cserélnének Rodgersért.
Akkor Schefter telefonálgatott, több forrásból hitelesítette az infót és lehozta. Ráadásul az is mutatja, hogy nem előre kitaláltan tette ezt, hogy nem az adás legelső híreként hozta le, ahogy ezt amúgy kellene ilyen volumenű dolgoknál, hanem még adás közben is telefonálgatott hogy hitelesítse a dolgokat és csak később lett belőle anyag, amikor több forrásból hitelesítette.
Nem mondom h ez érték, nem mondok semmi ilyesmit. De hogy hazudna vagy kitalálna dolgokat, az elég nevetséges.
A nyilvánosság előtt elhangzott egyáltalán, hogy mit is szeretne Rodgers? Azon túl, hogy korábban mit szeretett volna…
Nem. Tipp: Adam schefter az avatárja.