George Kittle és Travis Kelce a liga két legjobb tight endje, de nem csak TE-ként, hanem elkapóként is a legjobbak között lennének. Ehhez képest csak 14-15 millió dolláros fizetésük van, legalábbis papíron – a valóságban két másik tight end is jobban keres náluk, de még ők is évi 6-7 millióval kevesebbet visznek haza, mint a legjobbak kereső elkapók.
Tight endnek nem egyszerű lenni, ugyanis ahogy Greg Olsen mondta: “Mi megcsináltuk ugyanazt a szart, amit egy 15 millió dolláros left tackle, miközben útvonalakat futottunk és passzokat kaptunk el, mint egy 15 millió dolláros elkapó, de ehhez képest 7 millió dollárt fizettek nekünk”. És igaza van: a legjobb tight endek képesek hozni az elit elkapók számait, ráadásul blokkolásban is hatékonyak. A probléma ott van, hogy nincs átmenet.
Ha megnézzük az elkapókat vagy a tackle-öket, akkor vannak elit, nagyon jó, jó, közepes, átlag alatti és pocsék játékosok, ennek megfelelően a kezdőjátékosok fizetése 20+ millió és 3-4 millió dollár között mozog. A tight endeknél nem ez a helyzet: vannak az elitek (Kelce, Waller, Kittle, Andrews), az egész jók/tehetségesek (TJ Hockenson, Goedert, Hunter Henry) és a maradék. Így a top játékosok sem tudnak az értéküknek megfelelő fizetést kiharcolni maguknak, ugyanis mindig a poszthoz viszonyítanak a csapatok: “simán vagy két-háromszor olyan jó, mint Trey Burton, így kapsz 12-15 millió dollárt”.
Igazság szerint már a jelenlegi helyzet is előrelépés, hisz pár éve az elit 9-10 milliót kapott, a resztli (mint például Jesse James) pedig 6-7-8 milliót. Utóbbiak még mindig megkapják ezt az összeget, de kifejezetten üdítő, hogy legalább már TE-szinten vannak különbségek. Bár a legjobb játékosok továbbra sem lehetnek elégedettek.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Játékos | Új szerződés | Fizetés | Új pénz | G-évek | Kivágható | NG-évek | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | George Kittle | 2020 | M12,8$ | M15$ | M12$ | 2024 | M13,9$ |
2. | Travis Kelce | 2020 | M12,6$ | M14,3$ | M11,2$ | 2022 | M13,25$ |
3. | Hunter Henry | 2021 | M12,5$ | M12,5$ | M13,5$ | 2023 | M10,5$ |
4. | Jonnu Smith | 2021 | M12,5$ | M12,5$ | M12,6$ | 2024 | M12$ |
5. | Austin Hooper | 2020 | M10,5$ | M10,5$ | M10,8$ | 2023 | M.9,5$ |
6. | Zach Ertz | 2016 | M.7,68$ | M.8,5$ | M.6,8$ | 2019 | M.8,6$ |
7. | Kyle Pitts | 2021 | M.8,22$ | M.8,22$ | M.8,22$ | - | - |
8. | Jimmy Graham | 2020 | M.8$ | M.8$ | M.9$ | 2021 | M.7$ |
9. | Rob Gronkowski | 2021 | M.8$ | M.8$ | M.8$ | - | - |
10 | Logan Thomas | 2021 | M6,63$ | M.8,02$ | M.7,2$ | 2023 | M.6,787$ |
A tight endek helyzete nagyon érdekes. Ha megnézzük az új pénzt, akkor George Kittle és Travis Kelce vezet, sőt még a teljes szerződés alapján is. Ugyanakkor annyira nem jó a helyzetük, különösen Kelce-é.
A Chiefs klasszisa hiába kötött egy 4 éves, 54,25 milliós hosszabbítást (14,3 millió/év), igazából semmit nem kapott – ennél csapatbarátabb módon nehéz játszani. A tight end eredeti szerződése még két évig volt érvényes, ez idő alatt 21,25 millió dollárt kereshetett volna, igaz ebből semmi nem volt garantált. Az új szerződésének köszönhetően gyakorlatilag ezt a pénzt megkapta teljesen garantált alapfizetésként a következő két évben (20,75 millió dollár) – és ennyi. Nem kapott emelést, de még csak aláírási bónuszt sem, amit befektethetne: mindössze biztosították arról, hogy az eredeti szerződése minden centjét hazaviheti.
Kelce-nek ebből a szerződésből szinte semmi haszna nincs, hisz az igazán nagy pénzt akkor kezdené el keresni, amikor már 35 éves lesz, és valószínűtlen, hogy a Chiefs pont ekkor szánna rá 13-15 milliókat. Már amennyinek a teljes időtartamra vetítve a 12,6 millió dollár nagy pénznek számít egy olyan játékosnak, aki lazán képes 100+ elkapásra és 1200+ yardra szezononként.
A tight end all int mondott a dinasztiaépítésre és most reménykedik benne, hogy a következő 2-3 évben még csurran-cseppen egy gyűrű. Pénz ugyanis nem fog: a garantált években csak 11,2 milliót fog keresni, míg a maradékban 13,25 milliót.
Hasonló a helyzet Kittle-lel is, aki egy 5 éves, 75 millió dolláros hosszabbítást kapott a 49erstől, vagyis éves szinten 15 millió dollárt. Ehhez jön hozzá még az újoncszerződésének utolsó éve a maga 2,133 millió dollárjával, így jön ki egy 6 éves, 77,133 milliós szerződés. Ebből praktikusan 40,3 millió garantált, aminek köszönhetően Kittle-től legkorábban 2023-ban lehet vállalható keretek között elköszönni és eközben összesen 48 millió dollárt vihet haza.
A szerződés hossza miatt mindenképp Kittle rendelkezik a legjobb szerződéssel a ligában, még ha Kelce-hez hasonlóan ő is csak az utolsó években keresne igazán sokat (átlagban évi 2 millióval többet). Ami biztos, az évi 12 millió dollár, aminél jelenleg két tight end is többet vihet haza.
A Patriots idén nagyon bőkezű volt: Jonnu Smith és Hunter Henry is kapott egy évi átlag 12,5 millió dolláros szerződést. Ez már új pénzben és teljes átlagban is holtversenyben top 3-as lenne, de ami az ő szempontjukból fontosabb, hogy mindenképpen gazdagabbak lesznek 3-4 év múlva, mint Kittle vagy Kelce.
Henry kapta a leginkább játékosbarát szerződést, ő a következő két évben 27 millió dollárt fog keresni, vagyis átlag 13,5 milliót. Ez 1,5 millióval több, mint Kittle fizetése a garantált évekre, de ha összehasonlítjuk az első három évüket, akkor is 12,5 vs. 11,9 millió dollárral vezet a Patriots tight endje, és ugyanezt elmondhatja magáról Smith is, ráadásul nemcsak három- ($12,6M vs. $11,9M), de négyéves távlatban is ($12,5M vs. $12M).
A liga két legjobban fizetett tight endje tehát New Englandben játszik, és csak utánuk jön Kittle és Kelce. Ami valamilyen szinten abszurd, utóbbi kettőnek minden további nélkül lehetett volna év 18 millió dolláros új pénzt adni, és még így is az alsó határát súroltuk volna az értéküknek.
Ami a többieket illeti: Austin Hooper továbbra is jól tartja magát, az említett négyes mellett egyedül ő keres 10+ millió dollárt évente. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy mindössze öt tight end tudta átlépni a 10 milliós határt, ami egészen elképesztő – az 1/4-es Kyle Pitts az újoncszerződésével a 7. legjobban kereső tight end lett a ligában, átlag mindössze 4-5 millióval elmaradva a leggazdagabbaktól. Mellette Gronkowski, Ertz és Graham keres jelenleg még 8 millió dollár fölött a poszton új pénzt tekintve, ami leginkább utóbbi esetében parádés, már tavaly sem volt még csak átlagos sem. [/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Wallert csak én nem látom??
Durva, hogy mennyire alul van fizetve. Új pénzt nézve 7,45 milliót keres csak évente. Tehát közelebb van az én fizetésemhez, mint Kittle-éhez :D
Tehát lehet, hogy Te 8 millát keresel? 🙃 Akkor a patron máris megérte. 😊 Csak vicc ám!