Már az előző szezon közepe óta mennek a találgatások, spekulációk arról, hogy Zach Ertzöt elcserélné az Eagles, és a 30 éves tight end is könnyes búcsút vett már Philadelphiától egyszer. A holtszezonban azonban nem sikerült megfelelő trade partnert találni, és közeleg az edzőtábor, közeleg a szezon, és most úgy tűnik, hogy még sincs vége a sztorinak.
Howard Eskin információi szerint Ertz meg fog jelenni az edzőtáborban és a WIP újságírója szerint nagy esély van arra, hogy a tight end a csapat tagja lesz a szezon kezdetekor. Eskin (aki egyébként az Eagles pályaszéli riportere is) azt is hozzáteszi, hogy Ertz túltette magát a problémákon, tehát valószínűleg mégsem akar új szerződést magának. Ez az igazán fontos ebben a hírben, ugyanis az edzőtáborban való megjelenés még nem jelentene olyan sokat, másfél hónap alatt még össze lehet hozni egy cserét valakivel, vagy akár ki is lehet vágni – mindkét esetben $8,5 milliót spórolna a csapat idén $4,2 millió, jövőre $3,5 millió halott pénzt benyelve.
Ertz tavaly karrierje legrosszabb szezonját produkálta, 11 meccsen mindössze 335 yard és egy TD jött össze. Mögötte, vagy talán már mellette ott van a keretben a fiatal titán Dallas Goedert, aki kivívta magának a több lehetőséget, és mivel jövőre lejár a szerződése, így érdemes lenne minél többet játszatni, hogy kiderüljön, mennyire lehet rá építeni – eddigi tapasztalatok alapján bőven van benne potenciál első számúként is.
A legfrissebb hírek alapján tehát van esély arra, hogy Ertz idén is a Sasok színeiben játszik, azonban ne zárjuk ki azt sem, hogy akár a szezon kezdete előtt, akár a szezon közben a trade deadline előtt elboltolja őt az Eagles.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót