Ryan Fitzpatricknek 146 kezdő meccs van a háta mögött, idén már a kilencedik csapatába igazolt és így a 17. szezonjára úgy gondolja, a mostani lesz a legjobb lehetősége kibontakozni.
“Ez a legjobb szituáció, amiben voltam, legalábbis ahová úgy érkeztem, hogy én vagyok a kezdő. Houstonba és Miamiba is úgy igazoltam, hogy én vagyok a kezdő, úgyhogy ez a harmadik csapat, ahová így érkeztem. Kissé érthetetlen, hogy 17. évemre ilyen jól érzem magam fizikálisan, mentálisan, emocionálisan, és hogy az utóbbi négy évben ilyen sokat fejlődtem a karrierem szempontjából. Most vagyok a jó helyen. Úgy érzem fel vagyunk vértezve a sikerre és nagyon várom már ezt az évet.”
– mondta az ESPN Daily podcastjében.
Washingtonban segítségére lesz egy megerősített skill pozíciós gárda Terry McLaurinnal, Curtis Samuellel, Antonio Gibsonnal, Logan Thomasszal, illetve a kiváló védelem is sokat jelenthet a sikeresség szempontjából. Nagy kérdés viszont a támadófal állapota, hiszen itt nem áll igazán jó nevekből a gárda – Fitzpatrick viszont gyorsan szabadul a labdától, ami enyhítheti ezeket a nehézségeket.
Fitzpatrick azt is elmondta, hogy a 2016-os New Yorkban eltöltött éve után életében először utálta a focit, annyira rossz volt az az időszak, és nem is akart tovább játszani. Azóta viszont olyan, mintha kapott volna egy extra lehetőséget, amikor nem kell aggódnia semmin, csak élvezheti a focit. És az utóbbi négy éve tényleg karrierje legjobbja volt.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- A Coltsnál játszik a liga legjobb és legrosszabb irányítója is
- Derek Carr kihagyhatja a Bucs elleni csoportrangadót
- Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- A Saints sem volt akadály, 5-0-val kezdte a szezont a Chiefs
- Deshaun Watson a sackrekordra hajt
- Kokainbirtoklás és barátnője fojtogatása miatt letartóztatták a Patriots safetyjét
- A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Legutóbbi hozzászólások
- Randy022 on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Cseh Tibor on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Csakeztne on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Fetyke on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Uatu on A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
“Kissé érthetetlen, hogy 17. évemre ilyen jól érzem magam fizikálisan,…”
Ezt hívják kapuzárási pániknak.
“… idén már a kilencedik csapatába igazolt…”
Évszázad poénja lenne, ha beválasztanák a HoF-ba. :)
“Ezt hívják kapuzárási pániknak.” – vagy lehet hogy tényleg jól érzi magát? valaki már a 22. szezonját nyomja és jól érzi magát…
“Évszázad poénja lenne, ha beválasztanák a HoF-ba.” – ettől nem kell félnie senkinek, akármilyen szezon jön össze neki, olyan nem fog amitől bekerülne :)
Hát rajta kívül senki más nem volt tagja kilenc franchise-nak is. Azért ez is egy rekord!
igen, bár azért nem biztos, hogy ez annyira jót jelent :D
“Ezt hívják kapuzárási pániknak.”
Akkor mint mondhatunk Bradyre, aki 5 évvel idősebb és láthatólag a pályán szeretne meghalni, pedig ő aztán már tényleg mindent elért és semmit nem kell bizonyítania? Extra betegesen orbitális kapuzárási pánik? :)
“Évszázad poénja lenne, ha beválasztanák a HoF-ba. :)”
Ez nem poén, hanem teljesen normális döntés. Ha ő nem érdemli meg, akkor senki! :)
amen!