Hír

Mark Ingram készen áll megküzdeni David Johnsonnal és Phillip Lindsay-vel

Published on

A Ravenstől idén elküldött Mark Ingram Houstonban próbál új életet lehelni a karrierjébe. A futó tavaly mindössze 299 yardot és két TD-t szerzett, egészségesen sem tudott bekerülni a csapat rotációjába, de most érzi az erőt és készen áll arra, hogy felvegye a harcot a Pro Bowler csapattársaival.

“Nem végződött jól a tavalyi szezonom, de legalább a testem tudott pihenni és regenerálódni. Szuper frissnek és egészségesnek érzem magam, készen állok bármire. Olyan csapattársaim vannak, mint David Johnson és Phillip Lindsay. Hozzám hasonlóan ők is képesek a legmagasabb szinten teljesíteni, így izgatottan várom a versenyt. Fontos, hogy az egymással való versengésünkkel a legjobbat hozzuk ki magunkból, és ezzel a csapatot is jobbá tegyük”

– nyilatkozta a 31 éves támadó (via PFT).

Ingram utoljára a 2020-as szezon 17. hetén lépett pályára a Ravensben, a rájátszásban nem kapott szerepet. Mindössze 72 labdacipelés került a neve mellé tavaly, ezekből karrierje legrosszabbját jelentő 299 yardot tudott csak összehozni. Pedig 2019-ben még a csapat első számú RB-je volt, 1018 yardot szerzett, amivel Lamar Jackson mögött a második helyen végzett a házi ranglistán – ez volt karrierje második 1000 yardos szezonja. Ingramet 2011-ben a Saints draftolta az első körben, eddigi pályafutása során 9219 scrimmage yardot és 72 TD-t szerzett, háromszor választották be a Pro Bowl keretbe.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group