Érdekességek

Mennyit fog elkérni a Seahawkstól Jamal Adams?

Published on

A Seattle Seahawks tavaly úgy adott két első körös draft cetlit a Jetsnek Jamal Adams játékjogáért, hogy közben nem hosszabbította meg a safety szerződését. Az utóbbi évek hasonló cseréit figyelembe véve ez nem egy jó ötlet, ugyanis így a játékosnak kiváló alkupozíciója van a tárgyalások során – nem fogja a csapat elengedni azután, hogy két első kört adott érte.

Adamsnek jövőre jár le az újonc szerződése, de természetesen ő már idén szeretne minél gazdagabb lenni. A Jetsnél köztudott volt, hogy a csapat legjobban fizetett játékosa akart lenni, tehát CJ Mosley évi $17 milliós fizetését akarta felülmúlni. Feltehetőleg nem adta most sem lejjebb az igényeit, és ha itt is a csapat legjobban fizetett nem-irányítója akar lenni, akkor már Bobby Wagner évi $18 milliós szerződését kell felülmúlnia. Na de vajon reálisan mennyit kérhet el Adams és miben állapodhatnak meg a felek?

Érdemes ehhez megnézni, hogy az utóbbi három játékos, aki két első körért váltott csapatot, milyen szerződést kapott új csapatától. Ahogy Bill Barnwell táblázatából is látszik, mind Khalil Mack, mind Laremy Tunsil, mind Jalen Ramsey magasan megdöntötte az addigi rekordot a posztján.

A három sztár átlagosan $3,7 millióval, vagy máshogy megközelítve átlagosan 20,4 százalékkal kapott több pénzt éves szinten, mint az addigi listavezető. Adamsnél a referenciapont Justin Simmons, aki idén kapott a Broncostól egy évi $15,25 milliós hosszabbítást. Ha erre rápakolunk 20,4 százalékot, akkor $18,36 milliós éves fizetésről beszélünk.

Adams ennyit mindenképp el fog kérni (valószínűleg még többet is), kérdés, végül miben sikerül megállapodni a Seahawksszal.

15 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group