Connect with us

Hír

Nagy büntetést kapott a Football Team a mérgező munkahelyi kultúra miatt

Az NFL 10 millió dollárra büntette meg a Washington Football Teamet, miután a nyomozásuk során arra jutottak, hogy a csapatnál a munkahelyi kultúra mérgező volt az utóbbi sok-sok évben. Tavaly nyár óta tartott ez a kivizsgálás, ugyanis akkor több korábbi dolgozó állt elő zaklatásos és egyéb vádakkal.

A liga a nyomozás során “rendkívül szakszerűtlennek” nyilvánította a munkahelyi környezetet a fővárosi csapatnál. A megfélemlítés, elnyomás rendszeres volt, és rengeteg nő esett áldozatul szexuális zaklatásnak, és egyébként sem tisztelték a dolgozókat. A korábbi alkalmazottakat képviselő ügyvédek egyébként felháborítónak találták a büntetést, hiszen ez aprópénz a Snyder családnak, ezen kívül nem hozták nyilvánosságra a vizsgálat eredményét és a pontos vétségeket sem, a nyomozást vezető ügyvéd mindössze szóban mondta el az NFL illetékeseinek, mit talált és így tett javaslatot a továbbiakra.

A 10 millió dolláros büntetést egyébként olyan szervezetek kapják majd, amelyek személyiségfejlesztéssel, elnyomásellenességgel és hasonló dolgokkal foglalkoznak, emellett a csapat továbbra is kötelezve lesz a munkahelyi környezet javítására és ezzel kapcsolatos programok kialakítására.

Emellett a közleményben elrejtve megtalálható az is, hogy az NFL ugyan nem mondja ki, de kvázi eltiltotta a tulajdonos Dan Snydert. Azt írják, hogy a napi teendőket mostantól több hónapon át felesége, Tanya Snyder veszi át (akit pár napja neveztek ki társ-CEO-nak), ő vesz részt a tulajdonosi találkozókon és minden más eseményen ő képviseli a franchise-t, míg Dan Snyder a stadion projektre és hasonló dolgokra fókuszál. A liga nem hívja eltiltásnak, sőt máshol arról számolnak be, hogy önkéntes lépésről van szó, de valójában ez egy eltiltásnak felel meg (Roger Goodell jóváhagyásáig nem folyhat bele a napi ügyekbe), hiszen mostantól Tanya Snyder irányítja a csapatot – persze hogy ennek mennyi jelentősége van, az jó kérdés, tekintve hogy házaspárról van szó.

16 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
16 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kopi3.14
Kopi3.14
2021-07-02 16:11

Dan Snyder vállalta is a felelősséget, mint a szervezet legtetején levő, aki minden alatta történő dologért felelős.

disqus_GrhaBMtH8N
disqus_GrhaBMtH8N
2021-07-02 15:43

Nah, végre ide is elért. Jövőre magukat 40 éves nőknek képzelő, 6 éves fiúk, akik igazából 20 éves nők és se kezük, se lábuk sincs, és amúgy 30 évesek és fiúnak születtek és néger-zsidó-náci-muzulmán háttérrel rendelkeznek fogják a magját képezni az NFL-nek.
Ja, hogy érdemi játék nem lesz? Az kit érdekel. A lényeg, hogy néhány buzi örüljön…

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  disqus_GrhaBMtH8N
2021-07-03 07:49

Messze nem ez volt a probléma a WFT-nél. Az NFL.com cikkben nem is említették az LMBTQI-t.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
2021-07-02 11:11

“a nyomozást vezető ügyvéd mindössze szóban mondta el az NFL illetékeseinek, mit talált”
Ez a gond,hogy nem ügyész vezette a nyomozást,hanem ügyvéd

gyeek
gyeek
Reply to  Tibor Cseh
2021-07-03 17:55

Az ügyész nem nyomozó. Megint egyes.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  gyeek
2021-07-03 22:03

Az a gond,h nem érted,amit olvasol.

gyeek
gyeek
Reply to  Tibor Cseh
2021-07-04 09:57

Az mégnagyobb gond, hogy nem tudod mit beszélsz, de teszed.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  gyeek
2021-07-04 10:48

Nem azt irtam,h az ügyész nyomozó,hanem hogy nem ügyész vezette a nyomozást(a cikkben ügyvéd van,az AUSA ugyan szó szerint szövetségi ügyvéd,valójában magyarra ügyészként kell fordítani,mivel olyan feladatokat lát el.)A federal prosecutornak pedig teljeskörű nyomozati jogai vannak,sőt ennél sokkal több,pl.vádemelés,vádalku,büntetési tétel megajánlás stb.De gondolom ezekkel tisztában vagy,csak viccelődtél egy kicsit.

gyeek
gyeek
Reply to  Tibor Cseh
2021-07-04 12:33

A vicc te vagy. Mert bár gyönyörűen lefordítottad az érdektelen maszlagot, hogy megmagyarázd miért nyomoz az ügyész, azzal úgy tűnik nem vagy tisztában, hogy Dan Snyder saját maga bízta meg a nyomozást folytató nőt, tehát gyakorlatilag semmi köze a federal fukallhoz.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  gyeek
2021-07-04 17:53

Látom már,h egy diplomagyűjtögető kis buzi lehetsz,gyenge felfogással.Megpróbálok szájbarágósan fogalmazni,mert a fajtád képtelen a gondolkodásra,bár előre tudom,h felesleges időpocsékolás a részemről.Előrebocsátom,h az Nfl oldalán megjelent cikket elolvastam és tudom,h a tulajdonos felkért egy ügyvéd picsát,h csináljon egy kamu vizsgálatot.Erre írtam viccesen,h ez a gond,h nem ügyész vizsgálódott.Akkor valószínűleg nem úszták volna meg egy 10 millás büntivel-amit snejder fáni csikkzsebböl kifizetett és szánja-bánja a dolgokat-,hanem néhány embert beutaltak volna levegőváltozásra.Te meg elkezdtél vergődni,h az ügyész nem nyomozó,amit persze én sem állítottam.Erre leírtam,h mi egy szövetségi ügyész dolga ámerikában,erre azzal jössz,h nem olvastam az eredeti cikket.Honnan veszed?Egyébként,ha nem olvastam,akkor már nem írhatok egy poénos véleményt,vagy mi?Tuppelek:az egyik diplomád hasbarából van.Nyert? :)))

gyeek
gyeek
Reply to  Tibor Cseh
2021-07-04 19:27

A te tipped nem jött be, te suttyó kis paraszt. Egyáltalán nem meglepő, mivel egy fogalmatlan, otromba, ócska humorú nyomorék vagy és süt minden hozzászólásodból, hogy egy szorongó kis gennygóc vagy. Adná nekem a mindenható Fasszopó Sors hogy egyszer egy hozzád hasonló kaliberű pincsivel összehozna, hejj, de jó beszélgetés is lenne az! Ez nem tipp, tapasztalat: a magadfajta gyűlölködő, fröcsögő pici köcsögök csak a neten ilyen kemények mint itt te. Két pofon kell hogy beüljenek egy időgépbe és visszarepüljenek a gyerekkorukba. Köszönd meg az optikai kábeleidnek és a wifidnek, hogy megvédenek, élőben az ilyen húzásaid instant sürgősségi beutalóval érnének fel.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  gyeek
2021-07-04 23:50

Én nem szorongok itt lenni a saját nevemmel és te?Kit tisztelhetünk a személyedben?Gyeek Váll?Remélem már oltakoztál,a te félédnek lett kitalálva a vak-cina,h tisztuljon a világ Ámen.

gyeek
gyeek
Reply to  Tibor Cseh
2021-07-05 08:50

Hja, 15 éve ezt a handlert használom. Az még az az időszak volt, amikor te a teletabikra voltál ráállva. Időről-időre egy 8 bites hangember ezt akarja meglovagolni fogást keresve, te az ilyen mintapéldája vagy. Amúgy meg nagyon bátor dolog felvállalni a nevedet, nem mintha az állatkert nem lenne tele a névrokonaiddal.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  gyeek
2021-07-05 08:53

Kitartó kis puhatestű vagy.

gyeek
gyeek
Reply to  Tibor Cseh
2021-07-05 10:14

Szólíthatsz apunak.

bjeela
bjeela
2021-07-02 09:25

Eltusolás.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

16
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x