A Patriotsnál Stephon Gilmore helyzete a legnagyobb kérdés így a szezon és az edzőtáborok előtt (azon kívül, melyik irányító fog kezdeni), hiszen a kiváló cornerback nem jelent meg a csapat eddigi edzésein és fizetésemelést szeretne. Jeremy Fowler információi szerint erre jobb esély van, mint arra, hogy a Patriots elcseréli, ugyanis a felek leülnek majd a július 27-én kezdődő training camp előtt, hogy reményeik szerint kialkudjanak egy mindenki számára előnyös üzletet.
Fowler azt is hozzáteszi, hogy egyáltalán nem voltak trade egyeztetések más csapatokkal, ugyanis a Patriots nem áll elég jól CB poszton Gilmore hiányában, erre az eshetőségre nem igazán készültek, nem erősítettek a poszton. Ami egyébként teljesen igaz, hiszen ha Gilmore-t elcserélik, akkor valószínűleg Jalen Millsnek kellene kezdenie a szélen, ami nagyon nem életbiztosítás, és nem igazán engedné meg Belichicknek, hogy a szokásos sémáját hatékonyan tudja játszatni. JC Jackson természetesen kiváló játékos, de egyedül nem sok mindenre elég, mögötte pedig csak Mills, Jonathan Jones, Joejuan Williams, Micheal Jackson és Myles Bryant lennének a rosteren. Gilmore nélkül tehát lenne probléma ezzel a CB-sorral.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető
Ó. Joejuan. Mm… A második körös db…. Sóhaj.
Úgy gondolom most már nem lehet nagy drafttőkét leakasztani vele, így tényleg nem nagyon éri meg elcserélni. Olyasmit tudok elképzelni, hogy az idei fizuját odaadják most neki egybe szezon előtt, és ha van közös érdeklődés a folytatásra, akkor megtoldják egy 1+1-es szerződéssel.
Ehhez elég lehet egy 10-15M aláírási bónusz mondjuk 3 évre leosztva, meg kb éves 10M körüli alapfizetés, így mondjuk 2022 végéig maradna, a 2023 meg elválik, a játékától függ.