Connect with us

Hír

A Bears várja az ajánlatokat Nick Folesért, de nem küldik oda, ahová a QB nem akar menni

A Chicago Bears depth chartja QB poszton úgy néz ki, hogy Andy Dalton a kezdő, Justin Fields a második számú, míg Nick Foles csak a harmadik a sorban. Ez utóbbi nagyon frusztrálja az Eaglesszel Super Bowlt nyert játékost, és szeretne egy olyan csapatban játszani, ahol van esélye pályára lépni, a Bears pedig hajlik az elcserélésére, állítja Albert Breer.

Nem meglepő, hogy a Bears elcserélné Folest (akit a szerződésében lévő garantált tartalmak miatt nem lehet kivágni), ugyanakkor Breer úgy tudja: a csapat megígérte a QB-nak, hogy nem küldeni olyan helyre, ahová az nem szívesen menne. Ez pedig már minimum furcsa, ugyanis a csapatnak nem kell Foles beegyezése egy cseréhez, és még egy hetedik körért is megéri elcserélni, ezzel megspórolva több millió dollárt.

Mondhatnánk, hogy ez csak amolyan PR-fogás, és a csapat mindössze egy normálisabb ajánlatra vár, de Matt Nagy állítólag azért nem akarja lecserélni Daltont, mert megígérte neki, hogy az első héten mindenképp kezdeni fog. Úgy tűnik, hogy a főedző nagyon szívén viseli az irányítói jólétét, és minden kívánságukat kész teljesíteni.

7 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
7 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Antal Kovacs
Antal Kovacs
2021-08-31 05:33

közben Wentz a sérülése mellé COVID-os is lett, hogy örülne ha megint a nyakára küldenék Big Dick Foles-t 😁😁😁

Kopi3.14
Kopi3.14
2021-08-30 22:00

Trauby mit nem kívánt, vagy hogyhogy nem lett szíven viselve?

Caselele
Caselele
2021-08-30 20:15

Cowboys / Falcons?

bjeela
bjeela
2021-08-30 19:41

Matt Nagy egy idióta. Ha az előszezonmeccseket nézem, akkor Foles jobb, mint Dalton. Amúgy is, de ez most mindegy. Bár rendes fal és elkapók nélkül tök mindegy, ki hajigálja a lasztikat. És elnézve Trub Billsben való működését az is tök mindegy, ki a QB, mert Matt Nagy akárkit pocsékabbá varázsol. Zseni az ipse.

Staten Island
Staten Island
2021-08-30 18:38

A leendő csapatának csak a 4 milliós alapfizetését kéne átvennie?

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
2021-08-30 18:24

Foles vagy Dalton… Dalton vagy Foles… Áhh mindkettőt elhajtani a picsába… Minek itt jótékonykodni… vicc amit a Bearsnél művelnek QB fronton.

peter szabo
peter szabo
2021-08-30 17:18

Miért nem várják meg mondjuk a harmadik hetet. Meg lett ígérve Daltonnak hogy kezd az első héten,be van tartva,bizonyíthat. Aztán ha besül, lehet cserélni, bár akkor meg kinek fog kelleni… mármint Andy. Mondjuk jelenleg Folesért többet kapnak, mint Daltonért bármikor,de 1 10 milliós tartalék qb kicsit drágának tűnik. Már ha beég, és Fields előlép kezdőnek.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

7
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x