Connect with us

Hír

A Dolphins és Xavien Howard kompromisszumra jutott

Mike Garafolo információi szerint egyezségre jutott a Miami Dolphins és a cornerback Xavien Howard, aki elégedetlen volt a szerződésével, amit két éve írt alá (és még négy év hátravolt belőle), ezért cserét kért a csapattól. Tipikusan a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt esete történt.

Howard nem kapott plusz pénzt a szerződéséhez, azonban a minicamp során felgyűlt 93 ezer dolláros büntetését visszavonták, emellett az idei évre kapott $3,5 milliónyi ösztönzőt és a jövő évi fizetését garantálták* (amikor egyébként sem igazán kellett félnie attól, hogy kivágják), illetve a Dolphins azt is megígérte, hogy jövőre februárban/márciusban újra leülnek tárgyalni, hogy a piacnak megfelelőbb szerződést kapjon a cornerback.

A $3,5 milliónyi ösztönző egyébként pont arra jó, hogy Howard ezzel akár $16 milliót is kereshet idén, ami egybecseng a legjobban fizetett cornerével, amit szeretett volna elérni a játékos.

Howard tavaly elsőcsapatos All-Pro lett, miután 10 interceptiont is szerzett – karrierje során már 22-nél jár 56 meccs alatt.

*egyelőre sérülés esetére garantálták, a ligaév első napján pedig teljesen garantálttá válik.

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Viktor
Viktor
2021-08-08 21:10

Nem úgy volt, hogy az új kollektív szerződés alapján nem lehet elengedni a már kiosztott büntetéseket? Vagy összekeverem valamivel?

László
László
Reply to  Viktor
2021-08-09 06:24

Nem lesz gond, utólag beírták a nevét a jelenléti ívre és majd azt mondják, hogy adminisztrációs baki volt a büntetés. A felvételeken meg azért nem látszott az edzéseken, mert az épületben volt tűz és balesetvédelmi oktatáson.

László
László
2021-08-08 17:43

Megint átverték, ezt egyébként is megkereste volna ha annyira jó amennyire tartja magát.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x