Connect with us

Hír

A Dolphins két kezdőbe várt játékosát is kivágta

Nagyszerűen sült el a tavaszi Shaq Lawson – Benardrick McKinney csere a Dolphins és a Texans között: előbbit két napja cserélte el a Texans, miután kifizetett neki 7 millió dollárt, most pedig a Dolphins vágta ki a linebacker McKinney-t. Mindezt úgy, hogy a védő nemrég belement egy komoly fizetéscsökkentésbe, és idén csak 3 millió dollárt keresett volna.

McKinney 2015-ben második körös pick volt. Egész eddigi karrierjét a Texansban töltötte, 2018-ban 5 évre 50 millió dollárral hosszabbított a csapattal a főleg futás ellen jó LB, majd az új rezsim érkezésével idén a Dolphinshoz került. Nem egy elit játékos, de azért kezdő szint, így kicsit meglepő, hogy a Miami még 3 millió dollárért sem akarta megtartani (pláne, hogy ebből 750 ezer garantált).

További csapattal kapcsolatos hír, hogy a veterán center Matt Skura is lapátra került. A 28 éves játékos úgy került Miamiba, hogy kezdő center lehet, azonban nem teljesített jól, a Dolphins depth chartján csak a második csapatban kapott helyett, így valamilyen szinten érhető a menesztése. A két lépéssel egyébként 3,6 milliót spórolt a csapat.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!