Hír

A Lions kivágta Dunbart, Bateman valamikor szeptemberben térhet vissza

Published on

A Lions idén tavasszal igazolta le a cornerback Quinton Dunbart, azonban a tegnapi nap folyamán menesztették is. A detroitiak cornerback sora nem néz ki olyan jól, de a tavaly Seattle-ben, két éve Washingtonban játszó játékos nem tudta beverekedni magát a kezdőbe (a nem hivatalos depth charton a második csapatban szerepelt), illetve bő egy hete nem is edzett a csapattal – Dan Campbell főedző szerint személyes okok miatt. Pontosan nem tudni mi áll a jó képességű, de kissé problémás játékos kivágása mögött.

És ha már Lions cornerbackek: a csapat leigazolta Nickell Robey-Colemant, aki a Ramsben pár éve egész jó slot cornernek számított, de az Eaglesben tavaly gyenge teljesítményt nyújtott.


A Ravens nem kapott jó hírt a héten megsérült első körös elkapó, Rashod Bateman állapotáról. John Harbaugh azt mondta szerdán, hogy heteket, és nem hónapokat kell kihagynia a WR-nek az ágyéksérülése miatt, mostanra azonban kiderült, hogy Batemant meg kell műteni. A főedző elmondása szerint valamikor szeptemberben térhet vissza a fiatal játékos (ennél konkrétabban nem tudott jósolni), ami Harbaugh szerint jó hírnek számít.

A Ravensnél kisebb dögrovás van elkapó poszton, ugyanis Marquise Brown, Miles Boykin és Deon Cain is relatíve hosszabb edzésidőt volt kénytelen kihagyni a táborban. Ráadásul az sem segít a passzjáték összecsiszolódásán, hogy Lamar Jackson is sokáig távolmaradt, mert koronavírusos lett.

4 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group