Connect with us

Hír

A Raiders két első köröse is a második csapatba szorult

A Las Vegas Raidersnek az utóbbi években elég fejvakarós első körös draftjai voltak, és nagy részük nem is jött be úgy, mint ahogy Jon Gruden és Mike Mayock szerette volna. A csapat edzőtáborából érkező információk szerint (via Vic Tafur, Vincent Bonsignore, Michael Silver) ráadásul két nemrég első körben draftolt játékos, a pass rusher Clelin Ferrell és a cornerback Damon Arnette is a második csapatba, azaz a cserék közé szorult.

Ferrell a 2019-es draft 1/4-ese volt, azon a helyen nagyon furcsálltuk a kiválasztását, hiszen bőven jobb képességű, magasabb plafonnal rendelkező játékosok voltak még elérhetők, akár poszton belül is. A vezéregyéniségét nagyon dicsérték Mayockék, azonban a pályán nem tudott kiemelkedni. Jelenleg az idén megszerzett veterán Yannick Ngakoue és a szintén 2019-ben, azonban a negyedik körben draftolt Maxx Crosby is megelőzi a depth charton.

Arnette tavaly érkezett az 1/19-es pickkel, és szintén elég korainak tűnt akkor a kiválasztása. Újoncként nem játszott valami jól (tegyük hozzá, hogy a CB-k ritkán játszanak jól első évükben), idén voltak off field problémái is és állítólag az új védőkoordinátor, Gus Bradley rendszerébe sem tudott igazán beilleszkedni. Előtte Casey Hayward, Trayvon Mullen és Nevin Lawson van a depth charton, jelenleg ők a kezdők.

A Raidersnél úgy hiszik, hogy win now módban vannak, így inkább bízzák a feladatokat a veteránokra ahelyett, hogy fejlesztenék a fiatalokat és reménykednének, hogy kijöhet belőlük valami. Persze ez logikus a győzelmi esélyeket tekintve, azonban így könnyen lehet, hogy legalább ez a két első körös pick mehet majd a kukába.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!