A Raiders a tegnapi napon bejelentette, hogy leigazolta a veterán védőfalember Gerald McCoyt. A hatszoros Pro Bowler, négyszeres All-Pro játékosnak négy éven belül (és egész karrierjét tekintve is) ez lesz a negyedik csapata, habár tavaly egyetlen meccsen sem tudott pályára lépni sérülés miatt.
A 33 éves játékos 2010-ben került a ligába 1/3-asként, és kilenc évet töltött el Tampa Bayben. Fénykorában egyértelműen top3-as játékosnak számított a posztján, azonban korából fakadóan megkopott már. A Buccaneers két éve kivágta, akkor a Panthersben lehozott még egy korrekt szezon, minden meccsen kezdett és volt öt sackje is.
A Raidersnél a 3-technique poszton számítanak rá, ahol jelenleg Quinton Jefferson számít kezdőnek. A 49erstől igazolt Solomon Thomas versenyzett még ezért a helyért, azonban olyan hírek érkeztek az edzőtáborból, hogy túl könnyűnek találták a játékost az edzők, hogy elboldoguljon középen.
A Raiders nem titkoltan szerette volna megerősíteni a védelmét idén, hátha sikerült ismét pozitív szezont összehozni – 2003 óta mindössze egyszer jött össze ez a Raidersnek, ami a legkevesebb az NFL-ben.
Legfrissebb cikkeink
- Hetekre lesérült Michael Pittman
- Fizetett szabadságra küldte a liga Jabrill Pepperst
- Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- NFC West rangadóval indul a 6. forduló
- Nagy bukta volt a 2021-es főedző-kinevezési kör
- Minshew megy a padra, O’Connell kezd a Raidersben
- Spencer Rattler kezd Derek Carr helyén a Saintsben
- Hosszabb kihagyás vár a 49ers kezdő safetyjére
- IR-re került a liga legjobb elkapója
- MVP és további díjfigyelő 5 forduló után
- Playoff Ranking #5
- Az egész szezonra kidőlt a Raiders tavaszi sztárigazolása
- Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- A Chiefsnél reménykednek, hogy a legjobb elkapójuk még játszhat idén
- Derek Carra több hét kihagyás vár
Legutóbbi hozzászólások
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Cseh Tibor on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Ragi on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Fetyke on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- atis123juve on Mostantól Drake Maye a Patriots kezdő irányítója
- ImmodesTom77 on BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- ImmodesTom77 on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
Itt valami hiba van, az Oakland 2016-ban 12-4-el végzett
én értem hogy mi lehetett az eredeti angol cikkben, de magyarul elég nyakatekert lett:
2003 óta csak 1 pozitív szezonja volt a csapatnak, és most a másodikra gyúrnak. de simán írhatták volna hogy a csapatnak az elmúlt 18 évben csak egy pozitív szezonja volt, és ezen szeretnének javítani, vagy valami. (no nem mintha a pozitív szezon utáni vágy azon múlna elsősorban, hogy mennyire régen sikerült utoljára)
és persze azért van ilyen buzin megfogalmazva, mert ez az egy mondat még persze azt is jelzi, hogy minden más csapatnak volt az elmúlt 18 évben (azaz 2003 óta) legalább 2 pozitív szezonja.
true, javítva.
EDIT: Át is fogalmazva, remélem így megfelel mindenkinek :)