A Buccaneers védelmének is elég nagy köze volt ahhoz, hogy a csapat eljutott a Super Bowlba, majd meg is nyerte azt. Épp ezért nem meglepő, hogy a védőkoordinátor Todd Bowles most kapott egy három évre szóló hosszabbítást a csapattól – számol be Adam Schefter. Már csak az idei évre szólt a szerződése a mesternek, az új kontraktus átveszi az eddigi helyét, így 2023-ig köteleződött el Tampába a védőguru.
A Todd Bowles irányította védelem tavaly az ötödik legjobb volt a ligában a Football Outsiders DVOA mutatóját tekintve, ráadásul két éve is a hatodik helyen végzett, szóval nem egy kiugró évről van szó. Futás ellen kifejezetten elit volt az egység, konkrétan a legjobb volt a DVOA mutató alapján. Bowles egy agresszív védőkoordinátor, az ötödik legtöbb blitzet hívta be a tavalyi évben, a coverage-eket pedig igyekezett az ellenfelekhez igazítani – ez mondjuk nem sikerült jól minden alkalommal, de összességében így is jól teljesített a passzvédelem.
Bowlest amúgy hívták főedzői állásinterjúra is idén, azonban a Lions végül Dan Campbell mellett döntött. A Buccaneers védőkoordinátorának van már ilyen tapasztalata, habár a Jets főedzőjeként nem könyvelt el sikereket. Elképzelhető egyébként az is, hogy ha Bruce Arians pár év múlva visszavonul, akkor akár Bowles is átveheti a helyét.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Emlékszem, ahogy a Jets-meccseken állt fapofával az oldalvonal mellett. Az egészen vicces volt. De ez meglepetés, hogy a kalózoknál ilyen jól megy neki.
Sztem nem meglepő. Lehet valaki jó koordinátor attól, hogy HC-nak nem alkalmas. Teljesen más skilleket követel a két pozi
Ha valaki rossz HC(-nak), akkor abból nem az következik, hogy kooordinátornak jó. Hanem inkább azt valószínűsíti, hogy koordinátornak sem jó. Ezért meglepetés.
Persze nem csak tőle függ, rajta múlik az eredmény. Ezért nehéz elbírálni, hogy tényleg jó-e, vagy csak éppen így sikerült.
hát az esetek többségében egy jó koordinátorból lesz hc valaki. persze vannak kivételek itt is.
Tényleg van ilyen állat, aki őt választaná HC-nak ismét?