Aaron Rodgers hosszú holdoutjának praktikusan mindössze annyi eredménye volt, hogy megkapta Randall Cobbot. Most a veterán irányító és pár jóbarátja (Cobb és David Bakhtiari) ismét elkezdett egy játékosért lobbizni, mégpedig a pass rusher/linebacker Clay Matthewsért.
Rodgers eredetileg azért holdoutolt, mert nem volt elég nagy beleszólása a roster kialakításába, és szerette volna, ha kikérik és megfogadják a tanácsait. A Cobb-cserét látva több szakértő és szurkoló is úgy gondolta, hogy jól tették Green Bay-ben hogy nem kérdezték meg az irányítót, erre a nézetre pedig alighanem a Matthews lobbi is ráerősít.
A Packers korábbi 1/26-osa már 35 éves, tavaly nem játszott, 10+ sackes szezonja legutóbb 2014-ben volt, az utolsó Green Bay-i szezonját pedig 3,5 sackkel zárta 2018-ban. Szakmailag egyértelműen nem egy olyan játékos, akiért lobbizni kell, pláne úgy, hogy a fal szélén jól áll a csapat, és bár ILB-t korábban kényszerből már játszott, az még fiatalabbon sem volt ideális a számára. Persze egy évre veteránminimumért elférne öltözői vezérként, de több aligha lenne benne.
Kíváncsian várjuk, hogy mit fog lépni a Packers menedzsmentje. Matthews leigazolása indokolatlan, ugyanakkor nem kivitelezhetetlen, Rodgers pedig nagyon jól viselkedik mostanában, például Jordan Love-ot is megdicsérte az első előszezonmeccse után. Ha ez kell a csapaton belüli harmóniához…
Legfrissebb cikkeink
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Kopi3.14 on Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
Amúgy Matthews rakott ki talán 2 napja egy képet insta storyba amin pont ezt a 3 urat tagelte be (rá lehet nézni az öreg instajara, nem igazán használja)
Ez egy idióta. És én hülye még védtem.
Amúgy van miért rettegnie ARodnak, mert Love olyan rohattjó volt az előszezon-meccsen, hogy namég. A csapat már baromira nem, de ez már más kérdés.
Látod drága komám! Az asszonynak is mindig azt mondom itthon, hogy csak rám hallgasson!
Aham. Azé szokol rendre a kanapé alatt lenni, ugyi? Haggyukmá… Amúgy egészen kellemes a kanapé alatt.
Az okos ember kiépít magának ott egy kis sarkot, sörrel, chipsszel, grillel…
Megőrültél?! Ez a rendmániás törp…. őőőőőő… izéééé…, szóval az én egyetlen drága szerelmetes csillagom 3 naponta nagytakarít. Tudod mit kapok, ha egy morzsa van a kanapé alatt? Neked fogalmad sincs arról a terrorról. A tálibok kutyafasza ahhoz képest.
Esetleg Brett Favre nem jutott még az eszébe Rodgersnek?
Ha vissza térne, akkor kiraknák Cantonból? Ha SB győzelemre vezetné a csapat, akkor másodszor is beválasztanák?
Nem hülye, hogy konkurrenciát hozzon a nyakára. Inkább Driverért és Sharpe-ért kampányol, csak ez még nem publikus.
Remélem meglépik ezt és még pár ilyet. ( Bradynek drukkolok)
Én meg Kirknek. Akkor egy darabig egy az utunk. 😂
Höri a videòjàban ezeket a problèmàkat jòl elmondja Rodgers ès Gutekunst között 😂😂
Eddie Lacy valaki? Alig múlt 31 és 2. csapatos all-pro is volt!
Van benne két kiváló RB.
https://twitter.com/NFL_Memes/status/1395372686377897984/photo/1
Egymás mellett, na!
nem vágesz, hogy miért kell ezt így felkapni :D elég nyilvánvaló, hogy csak szórakoznak
Azt még logikusnak tartanám – bár nem engedném -, hogy a támadósor összetételébe beleszól. De hogy a védelembe mi alapján pofázik bele… Mi lesz a következő? Hogy miért nem Cover-1-et védekezik a Packers? Vagy hogy miért nem hívnak több blitzet?
Rogers esetében teljesen egyértelműen látszik, hogy miért nem jó ha engedik hogy egy játékos belepofázzon az igazolásokba. Olyan mintha egy Packers szurkoló vagy 6 évig kómában lett volna, most felébred és összerakják a kérései szerint a régi csapatot.
B J Raji is 35 éves 😀
Ha ennek is bepucsitanak a vezetosegben akkor mindet ki kell baszni a picsaba. Ezt az egyet kellene elkerulni, hogy ne kivansagkosar legyen egy franchise-bol
Mekk érdemli, rászolgált.Értse mindenki ahogy akarja… Csapat,Arod,nem kívánt törlendő 😁
Arod fantasy jatekosra itta magat🤣
Hát a fantasyban se lenne ennek semmi értelme.