Connect with us

Prémium cikkek

Az NFL ténylegesen legdrágább játékosai – Futók

Le’Veon Bell, minden idők talán legdrágább futója, jelenleg szabadügynök, így új királya van a pozíciónak: már csak az a kérdés, hogy ki. És bármennyire is meglepő, a sok 10+ millió dolláros futó közül mindössze négy mondhatja el magáról, hogy a valós fizetése valóban eléri a 10 milliót.

A futóknak volt egy nagy fellángolásuk pár éve. Az egész Todd Gurley brutális szerződésével kezdődött, amit David Johnson és Le’Veon Bell követett, majd Zeke Elliott is felkerült a térképre. Röpködtek a 12+ millió dolláros szerződések, hirtelen megint értékesnek tűnt a pozíció, de ez csak egy villanás volt: ma már a fent említettek közül egyedül Elliott szerződése van érvényben, és az övé is csak azért, mert két éve sikerült olyan remek struktúrát kiharcolni, hogy csak 2023-ban küldhető el.

A csapatok tanultak is ebből: sem új pénzben, sem éves átlagban nem születtek brutális szerződések, sőt a garantált éveket nézve sok még a 10 milliós határt sem érte el, és egy újoncszerződéssel jásztó RB is befért a top 10-be.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

JátékosÚj
szerződés
FizetésÚj pénzG-évekKivághatóNG-évek
1.Zeke Elliott2019M13,19$M15$M12,51$2023M13,87$
2.Alvin Kamara2020M12,85$M15$M.9,7$2023M15,93$
3.Christian McCaffrey2020M12,56$M16,01$M12,9$2023M12,06$
4.Derrick Henry2020M12,5$M12,5$M12,75$2022M12,25$
5.Aaron Jones2021M12$M12$M10$2023M14$
6.Dalvin Cook2020M10,87$M12,06$M.9,2$2022M11,72$
7.Nick Chubb2021M.9,4$M12,2$M.7,06$2023M11,52$
8.Joe Mixon2020M.9,37$M12$M.8,91$2022M.9,72$
9.Melvin Gordon2020M.8$M.8$M.8$-M.8$
10.Saquon Barkley2018M.7,7$M.7,7$M.7,7$--

Ha a teljes szerződést nézzük, akkor még mindig a 2019-ben 6 évre 90 millió dolláros hosszabbítást kapó Zeke Elliott vezet. Neki sokat segített, hogy 1/4-es volt, így már újoncként is sokat keresett, plusz az ötödik éves opció is beleszámítódott a kontraktusába, így az újonc éveivel együtt is 13,19 millió dolláros átlagszerződése lett. Ez azóta sem tudta megdönteni senki, pedig hét futó is később kapott szerződést nála. Emellett kifejezetten jó a szerződés struktúrája is, ugyanis csak 2023-ban lehet elküldeni és ez idő alatt átlag 12,51 millió dollárt keres, ami Christian McCaffrey után a második legtöbb.

CMC tehát hiába listavezető az új pénzt tekintve, a teljes fizetésével elmarad Zeke Elliottétól, pedig ő is első körös volt anno és neki is volt egy elég magas ötödik körös opciója (nagyjából ez a különbség egy 1/4-es és egy 1/8-as fizetés között – Elliott újoncszerződése összesen 7 millió dollárral volt nagyobb). Ráadásul még Alvin Kamara is megelőzi köszönhetően annak, hogy neki nem volt ötödik éves opciója, így a teljes szerződést figyelembe véve a rekorder CMC csak a harmadik.

Nem mintha emiatt szomorkodnia kellene, a garantált években bőven jól fog keresni, a 12,9 milliós átlaga a legmagasabb a futóknál. Ezzel egyébként ki is jelenthetjük, hogy egy elit futó mindennel együtt ~13 millió dollárt ér. Jelenleg nem nagyon vannak potenciális trónkövetelők, de ha valaki eljut odáig, akkor ezt az összeget kell megcéloznia. Ahogy egyébként tette például Aaron Jones és Derrick Henry, akik bár új pénz alapján 3-4 millióval is kevesebbet kapnak évente, a valóságban csak minimális a különbség.

Velük ellentétben Dalvin Cook, Nick Chubb vagy Joe Mixon a kanyarban sincs, hisz ők úgy kaptak kevesebb pénzt, hogy még volt évük az újonc szerződésből, így hiába a 12+ milliós új pénz, a valóságban még a 10 milliót sem nagyon érik el, pláne a garantált években. Chubb például a liga talán legjobb tiszta futójaként mindössze 7 milliót fog keresni évente a garantált évek alatt, tehát ennyit ér egy elkapni annyira nem tudó futó. Cook és Mixon már más kategória, de ők is csak átlag 1 millióval kapnak többet. Ez elsősorban a Vikingst dicséri, nagyon jó szerződéssel sikerült Cookot megtartani.

És ha már a garantált éveknél tartunk, nem mehetünk el Alvin Kamara mellett, aki új pénzben évi 15 milliót keres és a teljes szerződése alapján is 12,85 milliós az átlaga – mind a kettő a 2. legmagasabb. Ugyanakkor a garantált években csak 9,7 millió dollárt vihet haza évente, vagyis a legjobb éveiben brutálisan olcsó lesz. A nem-garantált szezonokban viszont hiába lesz már 15,93 milliós átlaga, és biztos, hogy a Saints nem fog neki 25 millió dollárt fizetni 2025-ben. Előtte persze még megkaphatja a 10-11 milliós alapfizetését, de ha a 2024-es idényt is New Orleansan tölti, az átlaga akkor sem lesz több 10,4 millió dollárnál. Kamara szerződése egy nagy lufi.

Ami a top 10 maradék tagját illeti: Melvin Gordon a kilencedik a Broncosnak köszönhetően, ami erősen túlárazta a piacról megszerzett futót. Az utolsó helyre pedig az újoncszerződésével játszó Saquon Barkley fért be – ennyit ér az, ha valaki 1/2-es.

[/ppp_patron_only]

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
d zoli
d zoli
2021-08-05 08:06

Jerry! Vedd meg nekem a várost!

Antal Kovacs
Antal Kovacs
2021-08-05 10:19

” ennyit ér az, ha valaki 1/2-es” – meg ha a 2. és 3. szezonodban 32-ből 15 meccsen játszol sérülések miatt…

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x