A belső támadófal pont olyan szürke pénzügyileg, mint ahogy a pályán – mindenki annyit ér, amennyit, nincsenek nagy meglepetések. A fal széle ugyanakkor szörnyen izgalmas: a szerződéseket alaposabban megvizsgálva többek között kiderült, hogy a Packers igenis tud nagyvonalú lenni, és bár a toplistát többnyire az LT-k uralják, azért a jobb RT-k sem panaszkodhatnak.
Aki látta A szív bajnokai című filmet, az tudja, miért és mikor lett prémium pozíció a vakoldali tackle: 1985-ben Lawrence Taylor egy sack után (természetesen bárminemű szándékosság nélkül) tönkretette Joe Theismann karrierjét. Persze túlzás lenne ezt az egy eseményt megnevezni az OT-k felemelkedésének okaként, de az biztos, hogy Taylor rengeteget tett ezért. Miatta nemcsak a pass rushing sémák és úgy összességében a védelmi gameplanek változtak meg, hanem a támadósornak is reagálnia kellett rá.
Ez elsősorban az offensive tackle-ök szerepének növekedését jelentette. Mivel még nem volt túlzottan nagy szerepük a DT-knek (a legtöbben kvázi csak a futás megállításáért feleltek), így a pass rush gyakorlatilag csak a szélről érkezhetett, és aki hosszú távra tervezett az irányítójával, az kénytelen volt megvédeni. Ráadásul ekkor a legjobb pass rusherek rendre a vakoldali tackle oldalán álltak fel pont azért, mert így az irányító holtterében voltak, így szinte ordított, hogy szükség van elit LT-kre.
Az elmúlt közel 40 évben persze sok minden változott. A pass rusherek egyre többet váltogatták a pozícióikat, a legjobbak már gyakrabban álltak fel a gyengébb játékerőt képviselő right tackle-ök oldalán, ami természetesen a jobboldali tackle-ök értékének növekedéséhez vezetett. Ma már szakmai szempontból nincs különbség egy LT és egy RT között, és bár pénzügyileg még mindig jobban megéri a bal oldalon játszani, szép lassan már csak OT-kről fogunk beszélni. Azok pedig brutálisan sokat keresnek.
Bejelentkezés Patreonnal
WP Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások