A Steelers pár napja cserélt a linebacker Joe Schobertért, mostanra pedig kiderültek a részletek is az ellenértékről és arról, hogy a Jaguars mennyit áll a játékos fizetéséből.
A Steelers egy 2022-es hatodik körös draft cetlit küld Jacksonville-be, így már nem lesz 4-5-6. körös pickje sem a jövő évi börzén. A Jaguars pedig $3,65 milliót áll Schobert fizetéséből, ami épp a fele az idei gázsijának (alapfizetés plusz meccsenkénti roster bónuszok). Ez azt jelenti egyébként, hogy a Jags egy évnyi (közepes) játékért $18,15 milliót fizetett ki a linebackernek.
Schobertet a Browns választotta ki a 2016-os NFL Draft negyedik körében, 2017-ben vezette a ligát tackle-ökben, akkor Pro Bowler lett, egy évvel később pedig a PFF értékelése szerint karrierje legjobb évét hozta és a második legjobb LB volt a ligában abban a szezonban. Azóta viszont közel sem került ehhez a jó teljesítményhez, ellenben a tackle-öket tavaly is szállította a Jaguarsban (141), emellett három interceptiont is szerzett, amiből egyet TD-re hordott vissza.
A Steelersnél egyébként komolyan számolnak vele, ugyanis elmondása szerint ő fogja megkapni a zöld pöttyöt a sisakjára, tehát ő fogja kommunikálni a játékhívásokat a csapattársaknak, emellett ő lesz a kezdő középső linebacker és dime felállásoknál is ő lesz az egyetlen LB a pályán. Ez abból a szempontból érdekes, hogy így a két évvel ezelőtti első körös Devin Bushnak jut majd kevesebb játékidő.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ha nem lesz határ szar, akkor ennyit megért a Vasasnak.
Nemá, a Norbi oda is beügyeskedte magát az “és akkor egy-kettő-három és balra” színvonalú reggeli tornájával? Ügyes fijú…
Nem, nem és nem! Ő Józsi! Kérjük figyeljen az apróságokra is!😊 Amúgy,Norbertót megnézném, hogy tartana edzést a kannibáloknál. Nem csak az nfl-ben, hanem tényleg. Égjen a zsír… Ne foggyál bameg,mit eszünk holnap????