A Giantsnél kedden egy egészcsapatos bunyó tört ki az edzésen, ami után a főedző Joe Judge nagyon pipa lett, és elég sok büntetőkört és büntetőfekvőt rótt ki a játékosokra. Nem mindenkinek tetszenek ezek a módszerek, és leginkább a veteránoknak esik nehezére elfogadni ezt, főleg ha nem ők voltak a hibásak és ha az előző állomáshelyeiken nem ehhez voltak hozzászokva.
Hogy konkrétan ehhez köthető-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga, de érdekes, hogy két veterán játékos, a linebacker Todd Davis és a center Joe Looney is pár nappal azután döntött a visszavonulás mellett, hogy aláírt a Giants csapatához – számol be Jordan Raanan. Looney esetében konkrétan egy napról volt szó.
Looney 2012-ben negyedik körös pick volt, három évet töltött San Franciscóban, majd Tennesseebe igazolt egy szezonra, az utóbbi öt évet pedig a Cowboysnál töltötte – sokat játszott tehát Jason Garrett alatt, ezért is tűnt jó ötletnek New Yorkba szerződni. Ez a része az életének azonban nem tartott sokáig és 31. születésnapja előtt bejelentette visszavonulását.
Todd Davis 2014-ben draftolatlan volt, a Saints az újonc szezonja közben kivágta, azonban a Broncos leigazolta és hat szép évet töltött Denverben, ahol Super Bowlt is nyert. Tavaly a Vikingsban játszott, ő most 29 évesen fejezi be pályafutását néhány nappal azután, hogy leszerződött a Giantshez.
Szintén Giantsszel kapcsolatos hír, hogy a tight end Levin Toilolo Achillesze elszakadt, így egyrészt nem küzdhet meg a roster helyért, másrészt ki kell hagynia a teljes szezont.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Biztos nem voltak jó kondiban.
Túlsütötték a steaket?