Connect with us

Hír

Lock kezd az első előszezonmeccsen, Bridgewater a másodikon, egyelőre társ-kezdőnek számítanak

Tegnap kijött a Denver Broncos első nem hivatalos depth chartja, ahol Drew Lock és Teddy Bridgewater is a kezdőben kapott helyet, jelezve hogy mindkettejüknek ugyanakkora esélye van még az első számú irányító poszt megszerzésére. Vic Fangio főedző aztán elmondta azt is, hogy a Vikings elleni előszezonmeccsen Drew Lock fog kezdeni most szombaton, majd jövő héten a Seahawks ellen Bridgewater megy ki az első csapattal a pályára. Azt nem tudtuk meg, kinek mennyi drive jut majd.

Az edzőtáborban nagyon hasonló teljesítményt nyújt a két versenyző, így egyelőre lehetetlen megmondani, melyikük lesz a kezdő. A három előszezonmeccs nagyon sokat fog számítani, viszonylag éles körülmények közt meccselheti le egymással a helyzetet Lock és Bridgewater. Ha egyikük sem tud elhúzni a másiktól, akkor talán az a valószínűbb, hogy Lock lesz a kezdő, mivel ő a fiatalabb, azonban bármelyikük is lesz végül az első heti irányító, minden bizonnyal nem lesz túl hosszú a póráz és két-három rosszabb mérkőzés után eljön majd a váltás ideje.

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
László
László
2021-08-11 07:57

Ha nem tudnak dönteni akkor játszassák őket egyszerre. Hatalmas, kiaknázatlan lehetőségek vannak a kétirányítós játékban. Felállhatna a két QB a center mögé ezzel teljesen összezavarva az ellenfelet.

Walter Mitty
Reply to  László
2021-08-11 10:13

Emlékszem, pl. a DKSK-SeM is nagyon tetszetősen játszott két irányítóval a kilencvenes években! ;)

JackEasterby
JackEasterby
2021-08-11 08:16

Ahogy Fetyke is mondta pár héttel ezelőtt. A Vadlovak szurkolói elkezdhetnek eret vágni…..

Péter Polgár
Péter Polgár
Reply to  JackEasterby
2021-08-11 18:24

Jelentem elkezdtünk…

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x