Eddig csak a Colts edzőtáborából érkeztek komolyabb sérülésekről hírek, azonban a tábor előrehaladtával és az előszezonnal máshonnan jönni fognak a sajnálatos sérülésjelentések. Most három helyről is érkezett egy-egy ilyen hír.
A Ravensnél az első körös elkapó, Rashod Bateman szenvedett ágyéksérülést – írja Mike Garafolo. Még pontosan nem tudni, mennyit kell kihagynia, jelenleg week-to-week a státusza, tehát hetente vizsgálják felül, játékra alkalmas-e. Az alapszakasz kezdetére mindenképp rendben lesz a hírek szerint, de könnyen lehet, hogy a teljes előszezont ki kell majd hagynia. Bateman egyébként elég jól teljesített eddig az edzőtáborban, de Lamar Jacksonnal nagyon keveset tudott együtt edzeni, hiszen az irányító koronavírusos volt.
Az Eaglesnél a két évvel ezelőtti első körös Andre Dillard szenvedett térdsérülést és neki is week-to-week a státusza. Ezzel nagyot csökkentek az esélyei a kezdő left tackle poszt megszerzésére, amiért a korábbi hetedik körös ausztrál rögbis Jordan Mailatával harcolt, és egyébként is vesztésre állt. Az Eaglesnek ez azért is lehet rossz hír, mert mondjuk egy korrekt előszezonnal megpróbálhatták volna elcserélni Dillardot – így ez eggyel nehezebb lesz.
A Chiefsnél a tavaly opt outoló és orvosi diplomáját a koronavírus elleni harcban használó guard, Laurent Duvernay-Tardif kezében tört el egy csont, így Ian Rapoport információi szerint 4-6 hét kihagyás vár rá. A 30 éves játékos akár visszatérhet a szezon kezdetére, azonban nem számít kezdőnek, a Chiefs a nem hivatalos depth chartján csak második csapatosként tünteti fel a hatodik körös újonc Trey Smith mögött.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Mennyi vírust csapott vajon agyon az orvosi diplomájával a kis Laurent?