Connect with us

Hír

Mike Vrabel koronavírusos, több kezdőnek szánt játékos is kidőlt a szezonra

Mike Vrabel egy Zoom-konferencián bejelentette, hogy koronavírusos (egyébként be van oltva). A Titans főedzője így a következő pár napot karanténban tölti, a hiányában Jim Haslett és Jim Schwartz veszi át a teendőit. A csapatban egyelőre nincs más pozitív eset, illetve a Buccaneersnél sem adott senki pozitív mintát (két közös edzésük volt, illetve egymás ellen játszottak a héten).


A Bengals egész szezonra elveszítette az idei harmadik körös újoncát, a defensive end Joseph Ossai-t. Nagy érvágás ez a csapatnak, ugyanis az előszezonban kiválóan játszott (a Bucs elleni meccsen egy sacket, egy TFL-t és két QB-hitet jegyzett) és esélyes volt a kezdő pozícióra. A helyére a korábbi második körös bust Noah Spence érkezett.


A Texans kivágta a korábbi harmadik körös tight endjét, Kahale Warringot. A döntés nem meglepő, a támadó 2019 óta csak hét meccsen tudott pályára lépni és összesen három elkapása volt 35 yardért. A távozásával Pharaoh Brown, Jordan Akins, Brevin Jordan, Ryan Izzo és Antony Auclair alkotja jelenleg a csapat TE-sorát.


A Ravens egész szezonra elveszítette a kezdőre is esélyes linebacker L.J. Fortot, akinek elszakadt az ACL-e. A veterán védő tavaly 14 meccsen lépett pályára és nyolcszor volt kezdő, a PFF értékelése alapján kifejezetten jól is teljesített. A kiesésével komolyabb szerep hárul a tavalyi harmadik körös Malik Harrisonra, míg mögötte Chris Board, Kristian Welch és Otaro Alakama maradt a poszton.


A New York Jets pass rushert szeretne szerezni, miután az egész szezonra elvesztette az idén igazolt Carl Lawsont. Könnyen lehet, hogy egy trade-del orvosolják majd a problémát. Jelenleg Bryce Huff, John Franklin-Myers, Kyle Phillips, Vinny Curry, Ronald Blair és Jabari Zuniga van a poszton a Jetsnél, ami jó eséllyel a liga legrosszabb egysége.

17 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
17 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
camillo 7777
2021-08-23 06:56

Vrabel elkapta az oltás ellenére.
Tehát megfertőzhette volna a csapatát önhibaja nelkül. Ami meccset veszélyeztető. Tehát mindenkit folyamatosan tesztelni kellene a biztonság kedvéért?

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  camillo 7777
2021-08-23 09:13

Igen.Ez egy olyan betegség,ahol a betegek nem tudják,h betegek,amíg meg nem mondják nekik,h betegek.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  camillo 7777
2021-08-23 08:02

de hát mindenkit folyamatosan tesztelnek, pont ezért. vajon hogy derült ki hogy koronás?
megjegyzés még, hogy az “elkapta” és az “oltás ellenére” között nincs összefüggés.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Hurrá Torpedó
2021-08-23 09:37

a mondat abban a formában azt sugallja, hogy mégis elkapta, pedig be volt oltva. holott átlalánosságban az oltás (bármilyen oltás, bármilyen nyavaja ellen) nem tesz immunissá, tehát semmi meglepő nincs abban hogy egy oltott ember is elkaphatja. tényleg vicces :)

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  Hurrá Torpedó
2021-08-23 15:25

Te egy oltástagadó vagy?

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Tibor Cseh
2021-08-23 17:15

Te meg covid tagadó… :)

Alapvetően az oltással nem kerülsz el semmilyen vírust. Az oltás elősegíti hogy az emberi szervezet különösebb megerőltetés nélkül legyőzze az adott nyavaját. Adott esetben úgy, hogy észre sem veszed, hogy elkaptad.
Egyik oltás sem gátolja meg, hogy a vírus ne kerüljön a szervezetbe, ugyanakkor a beoltottaknál azonnal cselekszik a szervezet, nem tud elszaporodni, stbstb. A covid oltás ugyanilyen. A bárányhimlő elleni is. Azt, hogy az emberek fejében ez nem így vetül le, arról én nem tehetek. Szóval az oltás nem az elkapás ellen véd, hanem az elkapás utáni következményeket minimalizálja.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  Hurrá Torpedó
2021-08-23 18:28

Tehát az a végtelenül kifinomult és hihetetlen precizitással működő rendszer-amit immunrendszernek hívnak-,az nem képes erre,ezért kell egy pár hónap alatt összekotyvasztott lötty,ami majd megoldja a problémát.Mesélj még!Mennyire kell programozottnak lenni,h vki ezt elhiggye?Csak elmondom neked,h én 52 éves vagyok és mi még nem kaptunk gyermekbetegségek elleni védőoltásokat.Ezeket minden különösebb megrázkódtatás nélkül átvészeltük,”védőoltások”nélkül.Örültünk,h lóghattunk az.iskolából,mikor mumpszosok,kanyarósok,bárányhimlősek v rózsahimlősek voltunk.És a mi korosztályunkban szinte ismeretlen az allergia,autizmus autoimmunbetegségek és társaik.Csak mondom.

peter szabo
peter szabo
Reply to  Tibor Cseh
2021-08-23 20:28

Már bocs,az oltások nagyon sok gyermek életét mentették meg. Mert immunrendszerünk olyan remek, hogy komoly járvány esetén csak a szerencsések maradnak meg,(pestis,kolera stb…) akik véletlenül immunisak a ragályra. A modern korban, mivel van rá lehetőség, pont őket keresik, hátha megtalálják vérükben az antitestet,ami megoldás lehet. Tehát van igazság is abban amit mondasz,de lehet hogy 1 pl. kanyaró ellen immunis egyed belehal a himlőbe,és fordítva. Ám ha megvan a védőoltás, lehet mindkettő boldogan élhet a családjával.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  peter szabo
2021-08-23 20:36

Fáraszt már ez az egész.Csak annyit mondanék,h a többezer éves ayurvéda és a kínai gyógyászat sem ismeri a kórokozó fogalmát.És nem azért,mert buták.

peter szabo
peter szabo
Reply to  Hurrá Torpedó
2021-08-23 17:46

Ez így van. A következő az vicc. Tehát az elkapó játékos oltassa be magát, hogy ne legyen baja az elkapás után.😊 Bocs,kiforgattam!😊

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  Hurrá Torpedó
2021-08-23 09:10

Nincs összefüggés.Ez vicces

Fetyke
Fetyke
Reply to  Hurrá Torpedó
2021-08-23 08:11

“…vajon hogy derült ki hogy koronás?”

Gondolom az teljesen elképzelhetetlen, hogy tünetei voltak/vannak. :D

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Fetyke
2021-08-23 08:23

dehogyis, de akkor is csak a pozitív teszt után mondják ki :D
az oltottaknak meg általában nincsenek súlyos tünetei, valószínűbb, hogy inkább egy menetrendszerű teszt lett pozitív.

camillo 7777
Reply to  Hurrá Torpedó
2021-08-23 10:39

Esetleg tünetei voltak és ez miatt tesztelték?
Ez szerinted nem lehetséges forgatókönyv? 🙂

Viktor
Viktor
2021-08-23 15:30

Idén is 3 meccses IR lesz, vagy visszatér a régi rendszer?
Ti melyiket tartjátok jobbnak?

katonadani
Reply to  Viktor
2021-08-23 15:52

igen három hetes lesz.
a csapatoknak és a játékosoknak is jó ez, szóval simán lehet hogy marad. én hozzászoktam a régihez, hogy van következménye ha IR-re teszel valakit és nem lehet csak úgy pakolgatni ide-oda, meg ha odatetted, akkor tudod hogy komoly baja van és hírszempontból is érdekesebb, szóval én személyes okokból a régit jobban szerettem :D

Sestertius
Sestertius
2021-08-23 14:54

Otaro Alaka, nem Alakama

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

17
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x