A Saints és a Jaguars zárja ma éjjel az előszezon második hetét, és nagyon fontos lesz ez a találkozó a New Orleans két irányítójának, Taysom Hillnek és Jameis Winstonnak. Sean Payton ugyanis azt reméli, hogy a Cardinals elleni harmadik előszezonmeccs előtt ki tudja nevezni kezdő irányítóját – írja Peter King.
Az első preseason találkozón Taysom Hill kezdett, most pedig Jameis Winston fog, úgyhogy itt a lehetőség az ex-Buccaneers QB előtt, hogy bizonyítson. Paytonnak nagyon tetszik Winston erős karja, és tudja, hogy motivált, élni akar a második esélyével. Ellenben a főedző a kevés Hill-hívő egyike is, szerinte a svájci bicskával a kezdőben is rájátszásba juthat a csapat – főleg látva a tavalyi 3-1-es mérlegét kezdőként. Nagyon érdekes döntés ez egy klasszikus, ámbár interceptionökre hajlamos zsebirányító és egy különleges, ámbár nem igazán jól passzoló fegyver között.
Mindkét irányító mellett vannak pro és kontra érvek. Az egyik legérdekesebb szempont az, hogy Michael Thomas nélkül az elkapóállomány borzasztóan gyenge és vékony, és vajon melyik irányítóval járnak jobban. Ha Winston kezd, akkor Hillt lehet svájci bicskaként használni és ő is egy fegyvert jelenthet a passzjátékban. Ha Hill kezd, akkor ugyan ő hiányozna az arzenálból, viszont kevesebb szükség lehet a jó elkapókra, mert egy különlegesebb játékstílust alkalmazna a támadósor sok futással és kreatív játékokkal.
Legfrissebb cikkeink
- Hetekre lesérült Michael Pittman
- Fizetett szabadságra küldte a liga Jabrill Pepperst
- Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- NFC West rangadóval indul a 6. forduló
- Nagy bukta volt a 2021-es főedző-kinevezési kör
- Minshew megy a padra, O’Connell kezd a Raidersben
- Spencer Rattler kezd Derek Carr helyén a Saintsben
- Hosszabb kihagyás vár a 49ers kezdő safetyjére
- IR-re került a liga legjobb elkapója
- MVP és további díjfigyelő 5 forduló után
- Playoff Ranking #5
- Az egész szezonra kidőlt a Raiders tavaszi sztárigazolása
- Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- A Chiefsnél reménykednek, hogy a legjobb elkapójuk még játszhat idén
- Derek Carra több hét kihagyás vár
Legutóbbi hozzászólások
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Cseh Tibor on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Ragi on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Fetyke on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- atis123juve on Mostantól Drake Maye a Patriots kezdő irányítója
- ImmodesTom77 on BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- ImmodesTom77 on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
Fogalmam sincs, miért – mert hogy semmi sem indokolja -, de nekem ez a Winston jó döntésnek tűnik.
“Mindkét irányító mellett vannak pro és kontra érvek.”
Hát inkább csak kontra érvek lesznek azok.
Zseniális ahogy Payton és Fangio próbálja bizonygatni, hogy a saját kis házi roncsderbijükön mennyire jó irányítók vesznek részt. :)
Hát ilyenkor még mindenki MVP formában van és az SB-ért küzd. :D
Ebben nekem az a legérthetetlenebb, hogy mintha tényleg így is gondolnák mindketten :D
Miért kellene választani? 😅
Úgy van! Cseréljenek Trubért! 😅
És ebben az a vicc, hogy lehet, hogy nem vicc, elnézve Trub játékát a Bears ellen.
M elyik blokkol jobban?
2 QB-s felállás? 🙂
Még mindig nem értem, hogy Hillel hogyan működhetne jól egy csapat egy egész szezonon keresztül. Oké, kreatív hívások meg minden, de a harmadik fordulóra elfogy a playbook, aztán majd néznek amikor a srác a checkdownokat sem tudja megdobni.
“…a srác a checkdownokat sem tudja megdobni.”
Azokat Winston sem.
Mindkettő bátor vállalás. Egy évet megpróbálnak Winstonnal, Hillel az eddigi szerepkörében, aztán jöhet majd a draftról egy ifjú titán. Winston nem teljesen reménytelen projekt, nem döbbennék meg egy PO runon vele sem.
“Winston nem teljesen reménytelen projekt, …”
Tampában nem így látják. :D
Pedig ott jobb csapat volt körülötte, mint most NO-ban, ehhez képest a PO közelébe is talán egyszer jutott az 5 szezon alatt. Én nem várok túl sokat tőle.
És hát tampában a mínuszos csapat nem változott,szinte csak az irányító. Lehet Aroddal,Ryannel is sikerült volna a sb. De nem ők mentek oda. A szerencsés kurafi…
Nem tudom. 1/1-re húzták, nyilván nem tudták összerakni a csapatot, aztán tavaly csak sikerült TB12-el egy győztes kultúrát, Todd Bowles-szal egy harapós védelmet kialakítani. De a zsenijüket még nem látom azért. Jó nem annyira hülyék, hogy egy Bradyt elengedjenek, vagy kihagyjanak, de a mágus szint még messze van. Sőt Sean Payton szintje is. Úgyhogy azért mert ők elengedték még nem bizonyított Winston reménytelensége számomra.
Sok sikert Winstonnak! Nem tehetségtelen! De! Nehéz úgy csapatot összerakni, hogy az irányítód 30 td mellé összdobál 30 interceptiont is, amivel leterheli a védelmet,és még a támadók sem bíznak már benne. De legyen úgy,a rendszer volt a hibás, eggyel több jó csapat lesz,még több jó mérkőzéssel!😊
BA es Payton teljesen mas vilagot kepviselnek. BAnek van egy jol mukodo rendszere, de nem fer bele ha valaki nem tudja megvalositani az elkepzeleset. Payton sokkal rugalmasabb, otletesebb, nala belefer ha valaki alkalmatlan bizonyos feladatokra, mert megoldja mashogy.
Szoval egyetertek az elottem szoloval, az hogy a Bucsba nem volt jo, nem jelent semmit.
“Payton sokkal rugalmasabb, otletesebb, nala belefer ha valaki alkalmatlan bizonyos feladatokra, mert megoldja mashogy.”
Könnyű ám ötletesnek lenni, amíg a csapatod irányítója Brees. Vele sok mindenkinek a hiányosságát el lehetett rejteni valóban. Ahogy a Packersnél is el lehet, amíg Rodgers az irányító.
Csakhogy itt most pont fordul a helyzet, és éppen az irányítók gyengeségeit kell majd elrejteni. Úgyhogy én még azért várnék pár évet Payton zsenivé nyilvánításával. Apropó. Milyen fura az élet. Amíg Green Bayben mindenkit (edzőt, GM-et) keresztre akarnak feszíteni, mert Rodgers “csak” egy gyűrűt nyert eddig, addig Payton viszont máris zseni, mert a hasonlóan tehetséges Breessel ugyanennyit nyerettek velük…
Nagyon érdekes felvetes a GB vs NO, szerintem a különbség valahol ott lehet, hogy Breest próbálták segíteni a SB győzelemhez, Aarpdot nem annyira (kimondva és gesztusokkal egyaránt). Meg azért MMC ámokfutása olyan mély trauma a legtöbb Packers szurkoló életében, amit az új orleániak el sem tudnak nagyon képzelni, főleg, hogy amikor Brees sérült volt, akkor is jól ment a szekér.
Azert Big ben, Carson Palmer, Luck es Brady sem eppen a nyeretlen keteves kategoria, de ettol fuggetlenul megis sokkal egysikubb fat dobat meg veluk. Ha meg megnezed a csereiranyitokat akik a Cardsnal jatszottak BA keze alatt, azok is vagy megdobtak a hosszut a millio futas kozben neha, vagy dobtak 3-4 intet.
BA meg is mondta par eve, hogy nem az a kerdes, hogy tudja e az ellenfel, hogy mit fog csinalni, azt leszarja. A kerdes, hogy meg tudja e allitani. Ezt egy olyan Hawks meccs utan mondta, ahol ugyanazt a 3-4 yardos futojatekot nyomtuk el kb 20-25szor a meccsen es ehhez volt meg kb 15 masik futas.
Payton ehhez kepest sokkal szinesebb, ha vannak kulonbozo fegyverei azokat tudja es akarja is ezer apro vagaskent hasznalni. Teddy es Hill is tudott veszelyesen kinezni nala.
A Rodgersen eszrevetelt adom, de hirtelen en se tudok mast mondani ra, hogy aha, tenyleg igy van, de igy is van.
Hát nevezze… Hiába kukkolja az FK kommenteket titokban,itt is kb. 50-50. Okosabb nem lesz. 😊
“Nagyon érdekes döntés ez egy klasszikus, ámbár interceptionökre hajlamos zsebirányító és egy különleges, ámbár nem igazán jól passzoló fegyver között.”
mint a pestis vagy kolera, esetleg a sánta vagy a béna.
Na, hát akkor Winston az éjjel jó eséllyel eldöntötte a kérdést. 9/10 passz 123 yardért, megfejelve 2 TD-vel.