A Cleveland Browns nemrég új szerződést adott kiváló futójának, Nick Chubbnak. Az élet azonban itt nem áll meg és a csapat máris elkezdett dolgozni egy másik magasan draftolt játékosa hosszabbításán. Ez az illető pedig Jeremy Fowler információi szerint a cornerback Denzel Ward.
Wardot 2018-ban az 1/4-es pickre húzta a Browns, hárommal azután, hogy Baker Mayfieldet megszerezték volna. Mindkettejüknek két év van még hátra az újonc szerződéséből (mindkettejüknek lehívta az ötödik éves opcióját a csapat), azonban Mayfielddel egyelőre nem indultak be komolyabban a tárgyalások, helyette Ward felé irányul a vezetőség figyelme.
Ward első három éve alapján meg is érdemli a hosszabbítást, hiszen egy kiváló emberezős cornerbacket ismerhettünk meg a személyében. Voltak kisebb sérülései, amik nem segítenek a tárgyalásokkor, de várhatóan egy top5-ös fizetést kaphat majd, azaz új pénzt tekintve évi $16,5 millió felett. Jelenleg a Dolphins játékosa, Byron Jones az 5. a cornerback listán ezzel a fizetéssel, azonban ő szabadügynökként írt alá, tehát Ward ilyen összeggel a csapata számára kedvezőbb feltételeket jelentene az elkövetkező hat-hét évre.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót