A külső szemlélőnek teljesen egyértelmű, hogy Jameis Winston az éjszaka folyamán megnyerte magának a Saints kezdő irányító posztját. Egészen kiválóan játszott az ex-Buccaneer QB, a lőlapján 9/10, 123 yard, 2 TD szerepelt két gyönyörű hatpontossal. Sean Payton azonban egyelőre nem nevez meg kezdőt, írja Adam Schefter.
JAMEIS THROWS IT DEEP FOR THE TOUCHDOWN
(via @Saints)pic.twitter.com/uf2B2lALCd
— Bleacher Report (@BleacherReport) August 24, 2021
Peter King hétfőn reggel még arról számolt be, hogy a Cardinals elleni harmadik előszezonmeccs előtt szeretne döntést hozni Payton, a főedző azonban a Jaguars elleni meccs előtt az ESPN-es Lisa Saltersnek azt mondta, hogy nincs semmiféle időhöz kötve, az első forduló előtt elmondja majd, hogy Winston vagy Taysom Hill vezeti ki a Saintset a pályára.
Taysom Hill tegnap egyébként 11/20, 138 yard, TD statisztikát tudott felmutatni, és múlt héten az első csapattal sem tudott kiemelkedni. Az edzőtáborban állítólag fej-fej mellett haladtak, bár ott is kicsit Winston felé billent a mérleg nyelve a beat writerek szerint, de nem annyira meggyőzően, hogy Payton ne dönthessen egy Hill-féle offense mellett. Winston Jaguars elleni játéka viszont elégnek kellene lennie ahhoz, hogy megkapja a kezdőt. És egyébként ha így játszana egész szezonban, akkor simán esélyes lenne a csapat a rájátszásra is.
A Saints 19 nap múlva játszik a Packersszel hazai pályán, és abban van valami, hogy minél később nevezi ki a kezdőjét Payton, annál kevesebbet tud rá készülni az ellenfél.
Legfrissebb cikkeink
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
- Playoff Ranking #4
- Újabb kezdőt veszített el a Cowboys
- A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- 5+1 csapat, amely cserélhet Davante Adamsért
- BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- Négy meccsre eltiltották Von Millert
- Ismét Tyler Huntley kezd a Dolphinsban
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #4
- Fetyke on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- atis123juve on Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- atis123juve on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- rowi on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- TheGUARDiAN on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- F.Krisztian on Touchdown Week #4 – Igazságot Kingsburynek, elit Broncos védelem, forró kispadok
JW mindkét TD passza elég rizikós volt, főleg az első, de vitathatatlanul jól dob a srác, ezt eddig is tudtuk. Azért az ő játékában még mindig érződik +10-15 INT, holott most elképesztően jó volt a srác. Hill viszont rettentően inkonzisztens a lasztival. Csóró Payton nagy szarban van.
“minél később nevezi ki a kezdőjét Payton, annál kevesebbet tud rá készülni az ellenfél.” – egyébként van erre valami szabály – például meccsek előtt x órával kötelező kihirdetni? Nem tehetné meg meg minden csapat, hogy az utolsó pillanatig ködösít a kezdővel kapcsolatban? Miért nevezne ki bárki kezdőt ilyen korán? A csapatnak jobb, ha ez fix, de belsőleg ez lehetne tudott, és nem publikusan. Vagy csak az ujságírók / szponzorok / szurkolók nyomása miatt csinálják?
legtöbbször (mindig) egyébként kiderülnek ezek már akkor is, ha csapaton belül elmondod :)
Más sportban sem nagyon szokott ez előre kiderülni. Amikor igen, balhé is van belőle.
Amióta én dolgozok mindig benne volt a munkaszerződésemben, hogy vannak üzleti titkok, pedig sajna én sosem kerestem évi 100.000 – millió dollárokat :)
Azt értem egyébként, hogy a nyilvános edzések miatt nehéz lenne titkolózni, de találgatás szintjén tartani az nem megoldhatatlan (kérdés persze, hogy ezzel mennyit lehet nyerni). Viszont teljesen úgy tűnik nekem néha, mintha kötelező lenne ezt minél hamarabb bejelenteni, bár lehet csak a média hozza le így a híreket…
ráadásul edzőtábor után nem is nyilvánosak már az edzések
Nincs nagyon értelme titkolózni azon, hogy ki lesz a kezdő irányítód. A Saints ellen amúgy is fel kell készülnöd erre is, meg arra is. Ez a korábbi években is így volt.
Értem, de én általánosságban kérdeztem, azért vannak még más csapatok hasonló helyzetben, ahogy lentebb te is írtad.
Illetve leginkább arra vonatkozott a kérdés, hogy erre van e szabály, vagy csak ez a lett a szokás a média figyelem, stb. miatt.
pont a NFL egyébként az, hogy nem látom értelmét ennek a kezdő dolognak, max statisztikailag. ha igazán ködösítő akarnék lenni, akkor kinevezném Hill-t kezdőnek, aztán két snap után raknám be JW-t a meccs végéig. megtehetem, mert annyit, és akkor cserélek, amikor akarok. nyilván az ellenfél is tudja ezt, így hülye lenne a packers csak a kinevezett kezdőre készülni.
szerintem ez az NFL-el járó hype része, lehet miről beszélni, cikkezni, van miről vitatkozni meccsek között is :)
Amúgy ez bennem is régóta pörög. Fociban egy órával előre kötelesek leadni a kezdőcsapatot, hokiban három óra a határ (bár ugye ott meccs közben is rugalmasan változnak a láncok), kézilabdában pedig nincs is ilyen. Mégis pont az amerikai fociban, ahol talán a legtöbbet lehetne nyerni a ködösítéssel irányítóposzton, ott szokás az, hogy napokra-hetekre előre le vannak osztva a szerepek. Pedig fociban is már a hét elején általában meg lehetne adni a kezdőt, edzéseken legtöbbször úgy játszanak együtt, ahogy hétvégén fognak, mégsem hozzák nyilvánosságra.
Miért van ez így az NFL-ben?
Nagyon egyszerű. A 32 csapatból, több mint 20-25-nél nem is kérdés,hogy ki lesz a kezdő, mert akkora a különbség az első számú irányító és a tartalékjai között. Tehát itt értelme sincs semmiféle ködösítésnek.
A maradék néhány csapatnál pedig pont azért lehet ködösíteni, mert nincs egyetlen karakteres, jó irányító sem a keretben. A sok gyengébb vagy rossz között már lehet hezitálni meg ködösíteni is, de minek? Ezekre az irányítókra általában nincs szükség olyan nagyon készülni, nagy varázslatot nem tudnak ugyanis bemutatni.
Jelen esetben: mind Winston, mind pedig már Hill is játszott karrierje során annyit, hogy azért föl lehessen belőlük nagyjából készülni. Persze új playbookal mindig meg lehet lepni az ellenfeleket 1-2 forduló erejéig, de aztán már annak is vége.
Nem tudom, szerintem ha nagyon eltérő karakterű a két irányító, akkor lehetne értelme, hogy az ellenfél ne tudjon célzottan az egyikre készülni. A Saints most tipikusan ez az eset, de a Broncos vagy a 49ers is ilyen. Persze, fel lehet készülni mindkettőből, de azért macerásabb két irányító játékát alaposan elemezni, mint egyet. Különösen, amikor nem elit QB-król beszélünk, akkor volna értelme segíteni őket ezzel.
Ez a Winston-Hill kezdő kérés ugyanolyan zseniális ködösítés mint amit a 9ers tolt a draft előtt. Ők is nagyon jól tudták kiért mennek fel, ahogy Payton se hülye, egy pillanatig se járt a fejében hogy Hill legyen a kezdő.
akkor tavaly miért Hill kezdett Winston helyett, mikor Brees megsérült?
Szerintem Payton nagyon is akarná Hillt kezdetni, nem véletlen adott neki új szerződést, nem véletlen kezdett ő múlt héten stb
Ez egy nagyon jó kérdés és jogos érv is. Kipróbálta éles helyzetben, a rendszert évek óta ismeri míg JW nem. Neki kellett ez a holtszezon most a kezdőkkel. Én csak erre tudok gondolni. A hosszabbításra annyit tudok mondani hogy játszatni fogja nem is keveset de nem irányítóként.
Az utolsó mondatodra reflektálva: erről tavaly is mindenki meg volt győződve, aztán mégis így lett.
Azt azért szögezzük le, hogy a Jaguars ellen”brillírozott”.🤔