Hír

Véget ért Carl Lawson szezonja

Published on

Megvan az idei szezon első igazán fájó sérülése: a Jets az egész idényre elveszítette az idén igazolt Carl Lawsont. A pass rushert az egyik csütörtöki edzésről kellett hordágyon levinni, és mint kiderült, súlyosan megsérült a Achillese.

Lawson a Bengals 4. körös pickje volt 2017-ben. 51 meccsen 20 sacket szerzett a csapatban, ami a limitáltabb játéklehetőség mellett kifejezetten jó eredmény. Ráadásul még mindig csak 25 éves, és hiába volt tavaly csak 5,5 sackje, 64-szer generált nyomást egy pocsék védelemben, amiben kvázi csak rá kellett figyelni.

Teljesen megérdemelten kapott a Jetstől egy 3 éves, 45 millió dolláros szerződést, de a bizalmat csak jövőre kezdheti el törleszteni. A kiesése ráadásul azért is különösen fájó, mert mögötte csak Bryce Huff, John Franklin-Myers, Kyle Phillips, Vinny Curry, Ronald Blair és Jabari Zuniga van a poszton, ami így jó eséllyel a liga leggyengébbje lett.

Lawson egyébként már kétszer szenvedett súlyos sérülést karrierje során: 2014-ben és 2018-ban is elszakadt a térdszalagja, habár azt hozzátehetjük, hogy mindkettőből elég jó formában tért vissza.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group