Hír
A Raiders kivágta tavalyi harmadik körös védőjét
A Raiders reggel még közösségi médiás felületein boldog szülinapot kívánt tavalyi harmadik körös védőjének, a 100. helyen kiválasztott Tanner Muse-nak, majd körülbelül másfél órával később hozta le a hírt Tom Pelissero, hogy a csapat meneszti a linebackert. Az még elképzelhető, hogy sikerül elcserélniük valami hátsó körös pickért és csak előre megszellőztették a kivágását (ahogy tették Rodney Hudsonnel is).
A Raiders tavaly három játékost is draftolt a harmadik körben, Muse mellett Lynn Bowdent és Bryan Edwardsot. Közülük csak utóbbi van már a csapat keretében, ugyanis Bowdent már tavaly a szezon előtt továbbadták a Dolphinsnak egy negyedik körös pickért. És mivel Muse tavaly egy sérülés miatt az egész évet kihagyta, így a Raiders 2020-as harmadik körös játékosai közül ketten egyetlen egy snapet sem játszottak a csapatban.
Muse az egyetemen még safety volt, a Raidersnél viszont linebackert akartak faragni belőle. A vegasiak viszont amellett, hogy tavaly leigazolták Nick Kwiatkoskit és Cory Littletont, idén draftolták Devine Deablót, ráadásul múlt héten cseréltek Denzel Perrymanért és a napokban leigazolták KJ Wrightot is, tehát alaposan feltöltötték a posztot. Muse-nak pedig így nem maradt hely és el lehet könyvelni egy újabb eltékozolt draft picknek.