A Steelers szakított a hagyományokkal és nagyon gazdaggá tette TJ Wattot. Nem úgy és azzal, ahogy az amerikai média gondolja, de ami tény az tény: ez sok szempontból bizony rekordszerződés. A győzelem már fontosabb, mint a csapat.
Kezdjük azzal, hogy az ég áldja a csapatot! Már belekezdtem egy hosszas elemzésbe, hogy miért nem célravezető a mai NFL-ben az az egyébként igen tiszteletreméltó, csapatközpontú politika, amit a Steelers képvisel. Szerencsére még azelőtt szakított a hagyományokkal és adott egy tisztességes szerződést TJ Wattnak, hogy mélyebben belekezdtem volna az elemzésbe, így nem ment a levesbe egy csomó befektetett idő, de ettől függetlenül azért beszéljünk egy kicsit a Steelers way-ről.
Bármennyire is furcsa, csúnya vagy tiszteletlen ezt leírni kívülállóként, de objektív tény, hogy a legtöbb franchise nagyon nem működik jól. Ennek rengeteg oka lehet: idejétmúlt felfogás, rossz játékospolitika, pocsékul megkötött szerződések, hozzá nem értő edzők, borzasztó scouting, önmagát helikopternek képzelő tulajdonos vagy GM, esetleg ezeknek valamilyen bizarr keveréke (és egyébként lehet ezt sorolni). Ezért van az, hogy bizonyos franchise-ok akár évtizedekig is képesek évről évre mélyebb gödörbe kerülni, míg mások évtizedekig állandó playoff-résztvevők (egy-két dinasztiát leszámítva a konstans pénzügyi és szakmai siker ebben mérhető).
A Steelers hagyományosan a jól működő franchise-ok közé tartozik. Szervezetileg és kulturálisan nagyon rendben van gárda, amit nemcsak a hat megnyert Super Bowl mutat, hanem az, hogy a csapatnak 1969 óta konkrétan három darab főedzője volt, miközben a korábbi tulajdonos Dan Rooney rengeteget tett a fekete edzők diszkriminálása ellen. A Steelersben a tisztelet, a lojalitás és az önzetlenség rendkívül meghatározó, és soha senki nem lehetett nagyobb a csapatnál. Mindez a franchise által ajánlott szerződéseken is meglátszott, ám ez az attitűd mára idejétmúlttá vált.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A csapat mindenek felett
A Steelersnél TJ Watt új szerződésééig nagyon egyértelmű pénzügyi szabályok és hagyományok voltak érvényben. Ez röviden annyit jelentett, hogy a csapat nem foglalkozott a játékosok szerződésének meghosszabbításával sem az utolsó év előtt, sem a szezon közben, illetve az aláírási bónuszon kívül nem nagyon volt garantált tartalom a szerződésben, és általában ez sem volt valami magas.
Mint tudjuk, egy játékos szerződése annál jobb, minél nagyobb az aláírási bónusz, minél több a garantált tartalom, illetve minél többet keres meg az első három évben. A Steelers eme szentháromságból nem nagyon figyelt oda egyikre sem, ami a piacon nyújtott átlagosan gyengébb teljesítményt és néhány saját nevelésű sztár (a leghíresebb Le’Veon Bell az utóbbi évekből) elvesztését jelentette.
Nem mintha ez probléma lenne, bőven lehet jó csapatot építeni a draftról is, csak sokkal nehezebb. Néha ugyanis kellenek úgymond zsoldosok a kulcsposztokra, és nem mindenki vállalja azt, amit Stephon Tuitt vagy Cam Heyward, akik ketten együtt 125 milliós szerződéssel rendelkeznek úgy, hogy abból csak 32 millió dollár teljesen garantált. Persze tegyük hozzá, hogy a Steelers is lojalitással hálálja meg a lojalitást és az áldozatot, ami abban nyilvánul meg, hogy még akkor se nagyon küldenek el értük áldozatot hozó játékost, ha amúgy szakmailag indokolt volna (mint Maurkice Pouncey).
A változás
Ám ahogy fentebb is írtam, pusztán az adott szó nem mindenkinek elég, pláne a mai NFL-ben, ahol a játékosok egyre öntudatosabbak és egyre hangosabban kérik meg (sok esetben teljesen jogosan) az árukat. Ilyen TJ Watt is, aki látva, hogy más pass rusherek 60-80-100 millió dolláros garantált tartalmakat kapnak, nem akart megelégedni 20-30-cal, hiába a Steelers bizonyított lojalitása.
A Pittsburgh természetesen mondhatta volna azt, hogy egy játékos sem lehet nagyobb a klubnál, és ha ez nem tetszik, akkor az ötödik éves opció után jön majd két franchise tag, mint ahogy Bell esetében is megtörtént. Ez utóbbit feltehetően mindkét fél bánja már (a csapat sem jött ki belőle olyan jól) és a Steelers is belátta, hogy egy-egy játékos nem is nagyobb a csapatnál, de lehet közel ugyanolyan fontos – azt pedig érdemes megfizetni.
Persze a Steelers most sem hazudtolta meg magát. Míg a többi top pass rusher szerződése tele van mindenféle opciókkal és különböző időkben aktiválódó garantáltakkal, addig Watt szerződése faék egyszerűségű. 4 év, 112 millió dollár új pénzben (28 millió dollár, ami rekord), 5 évre 122,1 millió összesen, ebből 80 millió dollár teljesen garantált, és kész.
A garantált tartalmat 35 millió dollárnyi aláírási bónusz, illetve a 2021-es, 2022-es és 2023-as alapfizetés adja. Ezen felül van még két év, amikor a Steelers dönthet a folytatásról, de ennyi, nem nagyon van itt mit számolni vagy nézni. Semmi bónusz, semmi salak, semmi trükközés – egyenes, letisztult, patent munka.
Mi a helyzet a piachoz képest?
Jelenleg négy pass rusher mondhatje el magáról, hogy 23 millió dollár fölött keres új pénzt tekintve: Watt, Khalil Mack, Joey Bosa és Myles Garrett. A Steelers játékosa sok tekintetben tényleg rekorder lett, de bizonyos szempontok alapján azért vannak az övénél jobb szerződések.
Az aláírási bónuszban tényleg rekorder holtversenyben Joey Bosával, de a teljesen garantált tartalomban már elmarad tőle, ráadásul nem is kicsit (80 millió vs. 102 millió). Persze ebben az is szerepet játszik, hogy Bosa hosszabb szerződést kapott, és ahogy Mack és Garrett esetében, úgy őt is csak a negyedik éve után lehet elküldeni. Így hiába rekord Watt 80 millió dolláros teljes garantáltja, munkabiztonságot tekintve Mack és Bosa is jobban járt: egy sérülés vagy formahanyatlás esetén Watt maximum 80 millióval lesz gazdagabb a szerződés megkötésének pillanatában, míg Mack és Bosa 90,9 és 102 millióval.
Ha az átlagokat nézzük, akkor az első három év alapján Watt a csúcstartó, bár nem sokkal előzi meg Bosát, míg a szerződés teljes időtartamát nézve már Bosa vezet egy minimális összeggel. Ilyen téren Mack is elég jól áll a maga 24,5 milliós átlagával, bár neki a szerződése végéhez közeledve azért jelentősebben lecsökken az átlaga. Garrett meg szinte csak dísznek van itt a 25 milliós átlagával: mivel még két év volt hátra az újonc szerződéséből, így még a 21 milliót sem éri el az átlaga. Konkrétan inkább az évi nettó 21 milliót átlagoló Demarcus Lawrence-t kellett volna a listára tenni, ugyanis effektíve ő a liga negyedik legdrágább pass rushere.
Összegzés
Watt egy brutálisan egyszerű, de tényleg gigantikus szerződést kapott. Az átlagokat nézve minimum top 2-es fizetése van, és bár összességében Bosa kontraktusa jobban néz ki a munkabiztonság és az első 4-5 év alapján is, panaszkodnia semmi esetre sem kell. Már csak az a kérdés, hogy ez a szemléletváltás mennyire lesz jelentős a Steelers játékospolitikájában, de az irány egyértelműen jó. Az NFL biznisz, és ezt már a játékosok is tudják.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások