Connect with us

Hír

Elégedetlenek a Giants elkapói

A Giants csütörtök éjjel szoros meccsen kikapott a Washingtontól, így ismét 0-2-vel kezdte a szezont. A frusztráció ilyenkor elkerülhetetlen, de a csapat elkapói, név szerint a $72 milliós szabadügynök igazolás Kenny Golladay és az első körös Kadarius Toney nyíltan elégedetlenek.

Golladayt a tévéképernyőkön is láthattuk, ahogy Daniel Jones irányába kiabál mérgesen a negyedik negyedben. Elégedetlenségének két oka lehet: a kevés felé szálló labda, vagy a konzervatív támadófelfogás. A Washington ellen három elkapással és 38 yarddal zárt a Lionstől érkező WR, és ugyan 8 labda ment az irányába a meccsen, a negyedik negyedben csak egy. A Giants emellett a Bradberry-interception után úgy döntött, hogy két futással és egy rövid passzal csak a legbiztosabbra megy és field goalra játszik a touchdown helyett, amivel a vezetést át is vették, de megadták a lehetőséget a Washingtonnak, hogy visszatámadjon és egy mezőnygóllal megnyerje a meccset – amit meg is tett.

Golladay mellett pedig az első körös Kadarius Toney is elégedetlen. Az első meccsen csak 5 snapet kapott (ebből három a meccs utolsó három játéka volt vesztett állásnál), akkor két elkapásból mínusz 2 yardot szerzett, most a Washington ellen 19 snapet volt a pályán, ellenben nem ment irányába labda. Az NJ.com beszámolója szerint Toney a harmadik negyedben beszélt a főedző Joe Judge-dzsal, majd láthatóan feldúltan viharzott el. Utána már nem is volt fent a pályán és Zach Rosenblatt információi szerint úgy gondolkodik, hogy “minek van sportautód, ha nem akarod vezetni”. Toney emellett az Instagramra is kitett egy azóta törölt posztot, hogy nem mérges, csak szar dolgok történnek vele.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!