Hihetetlen, ami a Ravensszel történik az utóbbi hetekben. A három legjobb futó (JK Dobbins, Gus Edwards, Justice Hill), a kiváló kezdő cornerback (Marcus Peters), a kezdő linebacker (LJ Fort), az első körös elkapó (Rashod Bateman) és a kezdő guard (Tyre Phillips) elvesztése után most úgy néz ki, hogy az All-Pro bal oldali tackle Ronnie Stanley is harcképtelen lesz. Jason La Canfora információi szerint ugyanis a csapatnál arra készülnek, hogy Stanley nélkül kell kiállniuk a Chiefs ellen a vasárnap esti rangadón, és lehet, hogy a kiváló támadófalember több hétre az oldalvonal mellé kerül.
Stanley nem játszott valami jól a nyitófordulóban, az ESPN pass block win rate-je szerint a 44., a run block win rate-je szerint a legrosszabb tackle volt az első héten. Ez kanyarban sincs az eddig látott játékától, szóval gondolhattuk, hogy valami nincs rendben egészségügyileg, és ez így is van. A probléma pedig a bokájával van, ami miatt tavaly kihagyta a szezon végét és amit meg kellett műteni – ez tehát azt jelenti, hogy Stanley nem épült még fel teljesen ebből a sérülésből.
A helyére a jobb oldalról Alejandro Villanueva ugorhat be, aki szintén pocsék volt a Raiders ellen – lehet segít, hogy visszatér a bal oldalra, de azért nagy csodát nehéz várni. És mivel igazi tackle-je nincs a cserepadon a Ravensnek, így Patrick Makari fog beugrani a jobb szélre, aki eddig a fal közepén tevékenykedett. Nem valami jó jel ez a hétvége előtt, még ha összességében a Chiefs pass rush nem is a legfélelmetesebb egység a ligában. Chris Jonestól ellenben nagyon is tarthatnak a Hollók, és elképzelhető, hogy Frank Clark is visszatér a szélre (jelentsen ő bármekkora erősítést is).
Legfrissebb cikkeink
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Dehogy a p…ba … nem érezte a játékos, vagy az orvosok nem látták ezt jönni?! Esetleg megpróbálták? Lesz ami lesz? Bejött… Dzsekszon legalább megtanulja gyorsan eldobni a labdát, pontosan,a legjobb irányító edzés…
Ez a szezon lassan mehet a kukába
Oké,de Dzsámál Kexxon-nak szóltak már, hogy annyiszor viszi el idén a zsákosember mint az elmúlt két évben ÖSSZESEN?
nagyon csodás…
most már kezd kicsit elegem lenni..