Connect with us

Hír

A Patriots Gilmore-t, a Broncos Callahant cserélné el?

Ha valakinek cornerbackre van szüksége (és bőven vannak ilyen csapatok), akkor akár két lehetősége is lehet egy cserére. A Patriotsnál Stephon Gilmore elboltolása, a Broncosnál pedig Bryce Callahan elcserélése lehet opció.

Gilmore esetében annyi nehézség van, hogy PUP-listára került, tehát az első hat fordulóban biztosan nem léphet pályára. Ettől függetlenül Dan Graziano arról számol be, hogy a Pats még mindig nyitott arra, hogy elcserélje Gilmore-t, aki nyíltan elégedetlen a szerződésével (ami év végén lejár). Augusztus elején pozitívabbnak tűnt a helyzet hosszabbítás fronton, most kevésbé. A 2019-es Év Védője 31 éves lesz két hét múlva, tavaly pedig nem játszott már olyan kimagasló szinten, mint korábban. Gilmore nélkül viszont annyira nem ütős azért a New England CB-sora, szóval érdekes lesz figyelni, mi lesz a végkifejlete a sztorinak.

A Broncosnak ellenben nagyon is telített a cornerback-sora, négy játékos is minőségi kezdő lehet: Ronald Darby, Patrick Surtain, Kyle Fuller és Bryce Callahan. Ez pedig azt jelenti, hogy egyiküket elcserélné a csapat. Felmerült korábban Fuller is, most viszont inkább Callahan tűnik jelöltnek erre, számol be Brad Spielberger. Több csapat is érdeklődik iránta, a Broncos viszont nem akarja áron alul eladni, szóval egyelőre nem jött még létre üzlet. Idén $6,5 millió lenne az alapfizetése, segíthet az ügyön, ha a Denver hajlandó ebből valamennyit kifizetni. Callahan tavaly All-Pro formában játszott, a slotban a legjobb, de a szélen is bőven megállta a helyét.

Ha potenciális kérőket nézünk, akkor a Cardinals tűnik a legesélyesebbnek, hiszen nagyon cudarul állnak CB poszton Malcolm Butler visszavonulásával, és a holtszezonjuk alapján rá akarnak menni a rájátszásra. A Saints is az érdeklődők közt lehet, New Orleansban is megcsappant a minőség Lattimore mögött.

10 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
10 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
peter szabo
peter szabo
2021-09-03 15:32

Egyszerűen cserélnek, Callahan megy a patsbe Gilmorert cserébe,+ 1 5.kör. Aztán Fuller vagy valaki eladó lesz 1 3. körért, meg 1 kis apróért.

pritek
pritek
2021-09-03 14:05

Hat nagyon cudarul eppenseggel nem allunk, de az biztos, hogy jol jonne a Denver egyik cornere.
Ha egeszsegesek maradnak a nepek (nyilvan nem) akkor azert van egy vallalhato kezdonk.

katonadani
Reply to  pritek
2021-09-03 16:55

hát, a negyedik körös újonc Marco Wilson – két és fél éve nem (és akkor sem jól) játszó Robert Alford kettősnél nem tudom hány rosszabb van a ligában a szélen. 2-3nál nem több. Murphy oké a slotban, de még úgy sem biztos hogy lenne 5 csapat a Cardinals előtt.
Aztán max rám cáfolnak, de ez így megtorpedózhatja a playoff-reményeket szerintem.

Fetyke
Fetyke
Reply to  pritek
2021-09-03 14:25

“Hat nagyon cudarul eppenseggel nem allunk…”

Én nem értem, hogy miért kell mindig kötözködni szegény szerkesztőkkel? :D

conspiracy theory
conspiracy theory
2021-09-03 11:12

Szerintem ez az egész inkább arra megy ki, hogy Gilmore helyett hozzanak egy fiatalabb CB1 jelöltet. A deal része lehet, hogy elcserélés előtt kap egy szerződést, hogy ezzel dobjanak az értékén, de amíg nincs trade partner, addig felesleges.
BB problémája inkább a 2022-es secondary és annak fényében fognak történni a dolgok, mert az idei csapatból jövőre több potensebb játékosnak lejár a rookie, vagy a rendes szerződése.

Sestertius
Sestertius
2021-09-03 10:24

Mondjuk a Sains CB soránál inkább Lattimore előtt van a minőségi (le)ugrás :)

Ödönke
Ödönke
2021-09-03 10:37

Hát Jacksonnak itt a lehetőség, hogy bizonyítsa ő cb1. Mert tavaly erről még nem győzött meg senkit.

Everlast77
Everlast77
2021-09-03 09:07

Gilmorehoz. Mivel a hetedik hétig úgy sem játszhat, csak megnézi az öreg, hogy megy a hátsó szekciónak, aztán ha jó, akkor el lehet boltolni, ha meg nem annyira, akkor hozzávágnak egy szemmel látható összeget, hogy legyen kedve az évet még kihúzni a Patsben. Gondolom van rá valamilyen lehetőség, hogy szezon közben is emeljenek valakinek a fizuján.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Everlast77
2021-09-03 09:31

szezon közben minek? így ugyanazért a pénzért 6-tal kevesebb meccset kell játszania, ami kvázi fizetésemelés :)

Everlast77
Everlast77
Reply to  Hurrá Torpedó
2021-09-03 09:38

Ez is igaz mondjuk. Kérdés, hogy vajon ha a Pats mégis szeretné, hogy játssza végig a szezont, Gilmore is látja-e majd :)

10
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x