Matt Nagy tegnap este megerősítette, amit eddig is sejtettünk: vasárnap bemutatkozik kezdőként az első körös Justin Fields, miután Andy Dalton a megzúzódott térde miatt nem tudja vállalni a játékot. Fields cseréje Nick Foles lesz a Browns ellen.
A főedző hozzátette egyébként, hogy egészségesen továbbra is Dalton a Bears kezdője, de ha reálisan nézzük dolgokat, akkor erre a kérdésre majd visszatérnek akkor, amikor eljön az ideje, és könnyen lehet, hogy az újonc nem adja már vissza a helyét.
Fields ad egy plusz dimenziót ennek a támadósornak, hiszen a lábaival is nagyon veszélyes tud lenni. Kell is majd menekülnie, hiszen a támadófal nagyon gyenge előtte, ráadásul Myles Garrett, Jadeveon Clowney, Malik Jackson és Malik McDowell fogják rohamozni.
Emellett persze nem várható kiváló játék tőle, hiszen az első két forduló alapján látjuk, hogy az újonc irányítók eléggé szenvednek, ráadásul a Bengals elleni második félidőben Fields sem mutatott valami jól – volt két nagyon szép dobása, de nagy hibája is, és összességében nem haladt az offense.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
És akkor szétveretjük Fieldset is, majd leszerzőttettyük Waccont hatmillijó pikkért és megnyerjük a csoportot, hogyaztán a PO első meccse előtt elvigyék a srácot vezetőszáron a rácsos hotelba és így Foles-ra maraggyon, hogy megnyerje nekünk a gyűrűt. Sima ügy.
Tetszetős teória, de több sebből vérzik. Fields bátor, nem kell szétveretni, önként is szembe fut a gyorsvonattal. Watszont nincs olyan bolond aki leszerződtesse. Igen, még ott se…😊. Komolyan,de tényleg! Foles miért nem kell senkinek egy sb győzelem után senkinek,mint kezdő?! 🤐
Naiv gyerek vagy te, majd veszek neked cuclit és nyalókát. Mijaz, hogy nincs olyan bolond, aki leszerzőttesse Waccont? Ember, mi leszerzőttettük Trubot is, Cutlert is, Grossmant is és még sorolhatnám. Waccont leszerzőttetni nekünk ujjgyakorlat.
“Fields ad egy plusz dimenziót ennek a támadósornak, …”
Plusz dimenziót nem ad, mert egy másikat, a passzjátékot legalább annyira el is veszi.
” … összességében nem haladt az offense.” (Fieldsel)
Nem véletlenül…
Na vegre ertelmet nyer majd visszanezni a macik meccseit
Fura egy ízlése van kegyelmednek!
Nincs kedvem Daltont nezni :D
Ahogy a könyv címe is szól, ne csak a labdát nézd!
Vigyázzon a bordáira!