Patrick Mahomes egészen hihetetlen mérleggel rendelkezik, ha szeptemberi fociról van szó. Mióta 2018-ban átvette a Chiefs irányítását, egyetlen egyszer sem kapott ki a szezon első hónapjában (10 győzelem mellett), dobott 32 touchdownt és csak négyszer adta el a labdát (utóbbi két évben még csak azt sem). Az irányító arról beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy nagyon odafigyelnek arra, hogy jól kezdjék az idényt.
“Mindig hangsúlyozzuk, hogy gyorsan kell kezdeni a szezont. Kemény az edzőtáborunk, ez pedig felkészít minket már az első fordulóra. Sok jó csapattal játszottunk az utóbbi években a szezon elején, úgyhogy sulykolni is kellett a szezonkezdet fontosságát. Tudjuk, hogyha kikapunk szeptemberben, akkor az a szezon végén sokba kerülhet a kiemelések tekintetében, amennyiben a rájátszásért küzdesz.”
– mondta Mahomes, via PFT.
A Chiefs idén is elég jó csapattal kezdi a szezont, hiszen a Browns érkezik, amelytől sokat várnak a szakértők a tavalyi jó szereplés után. Tegyük azonban hozzá, hogy a Browns nem nyert szezonnyitót 2004 óta.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Azert egy lassu szezon kezdes eleg gyorsan odaverne a vagyott 20-0nak haver.
Igazán hozzátehette volna, hogy az október, na ott meg fontos arra figyelni, hogy jól folytassuk a szezont, amit egy eredményes novembernek érdemes követnie.
Köszönjük Captain Obvious!