A 49ershez idén is megérkezett a sérülésbogár. Azok után hogy a cornerback Jason Verrettnek elszakadt a térdszalagja és ezáltal kihagyja a szezon hátralevő részét, most kiderült, hogy a futó Raheem Mostert körülbelül nyolc hetet kénytelen kihagyni térdsérülése miatt – írja Ian Rapoport.
Mostert két futásból 20 yardot szerzett a Lions ellen, és a szezon feléig ezeket a számait nem fogja tudni gyarapítani. Tavaly is egyébként nyolc meccset kellett kihagynia egy bokasérülés miatt, akkor a többi találkozón 521 yardot és 2 TD-t tett be a közösbe.
A helyét Elijah Mitchell veheti át, aki a Lions ellen 104 yardot és egy TD-t szerzett. Mögötte Ja’Mycal Hasty és a harmadik körös újonc Trey Sermon vannak a keretben, utóbbi meglepetésre inaktív volt vasárnap, mert Kyle Shanahan elmondása szerint nem volt a három legjobb futó közt a rosteren.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások